BEZÁRÁS
ÜGYEK

Szaftos Roma-pénzek

MENÜ

Szaftos Roma-pénzek

Az OLAF lezárta a vizsgálatát (A 24.hu cikke) a Híd a munka világába program ügyében, de a magyar kormány titkolja a jelentést. F. Flórián ügyében már négy éve “nyomoznak”. Közben az látható, hogy az Országos Roma Önkormányzat évek óta gyakorlatilag nem kap EU támogatást (egy iskolafelújításon kívül, amit viszont az időközben elszállt építőipari árak miatt nem tudnak megcsinálni.)

De akkor hol a pénz?? Lehet, hogy a kormány jobb belátásra tért és ne finanszírozná a hozzá hű roma “politikusokat ” (szavazószállítókat”???)

Hát nem. Az “okosság” az, hogy az ORŐ “gigaprojektjei” helyett sok-sok fantomszervezeten keresztül lopják el a romák felemelésére adott EU pénzeket.

Ezekből először egy olyan “projektet” mutatok be, ahol szimplán a facebook oldal röhejes/drámai posztjai alapján egyértelmű a költségvetési csalás. A Demokratikus Roma Vezetők Szervezete összesen majdnem 50 milliót nyúlt le rendszerint óránként (!!) 500-500 ezer forintértból (!!) megfőzött pörkölt, egy órás (!!) vándorkiállítások,  egy órás egyszemélyes irodalmi előadások, “felolvasóestek” délután fél kettő és fél négy között, roma kultúrabemutató röpkoncertek, esélyteremtő attitűd-workshopok által a hangzatos nevű  KOPOGOK-HANGOSAN A ROMÁK KULTURÁLIS LÁBNYOMAI ZALÁBAN EFOP-1.3.4-16 számú projekten keresztül.

Részletek sok-sok képpel:
A Demokratikus Roma Vezetők Szövetségéről az F.Flóriántól független roma politikusok annyit mondtak el, hogy egy Nagy György nevű ember “szervezte”, aki Nagykanizsán  Cseresnyés Péter fideszes képviselő embere. A Képviselő Úr meg is jelent Kisfakoson, a XI. Roma Fesztiválon, amelyik a facebook oldal bejegyzései szerint az összes rendezvény közül a legnagyobb szabású (!) volt – igaz, hogy roma embert alig lehet a képeken felismerni és az egész “roma fesztivál” így is nagyon szomorú (Árnyékolóra nem futotta)

A Demokratikus Roma Vezetők három összesen 270 milliónyi  EU projektben vesznek részt, a Face oldalukon ezek ömlesztve vannak. Most azonban csak az egészen elképesztő és primitív pénzlenyúló “Kopogok Hangosan” program részleteit mutatom be.

A https://palyazat.gov.hu oldalon megtalálható projektleírásból megtudható:

  • 50 milliót kaptak, ebből
  • összesen 100 darab “rendezvényt” vállaltak Nagykanizsa környékén, ez 500 ezer ft/ rendezvényt jelent
  • ebből 27 darab “kiállítás”, kiállításonként 15 fő(!!) látogatóval, 27 “roma kultúrális értéket bemutató előadás” alkalmanként 14 nézővel, 12 “irodalmi előadás” 20-20 hallgatóval, 15 darab roma mesterségeket és gasztronómiát bemutató rendezvény 20 fővel, 18 roma népismereti workshop, 3 roma holokauszt megemlékezés és három kiránydulás 20-20 fős gyerekcsoportoknak
  • ezek 99 százaléka egy-két órás, a facebook posztok alapján is valójában zéró költséggel járó ” rendezvény” az alábbi plédák alapján

1) a “roma kultúra bemutatása” nem jelent mást, mint a Kanizsa Csillagai kisegyüttes (gitár, vizeskanna, énekesnő) minifellépését néhány ember előtt

pl Képek itt vagy összecsődített iskolások előtt Képek itt is

Mivel a képek alapján más költség (pl. hangosítás, szinpad ) nem merült fel, az együttes óradíja 500 ezer forint kellett, hogy legyen. A nagyradai kultúraterjesztő meghívójából látszik, hogy a kanizsai csillagok pont egy órás műsorért termelik az 500 ezer forintot .Képek itt

2) A roma gasztronómia és fafaragó mesterségek bemutatója egészen szürreális “rendezvényeket” jelentenek, itt egy-egy kondér pörköltet főznek és egy teknővájó bemutat egy teknőt.  A költségek itt ugye a hozzávalókat és a pb gázt jelentik, ehhez képest az 500 ezer elég sok. Ezeken a képeken kusturicai képeket talál:

Fotóalbum

Még több fotó   (itt a kedvenc képem a BOGRÁCSRA KIFÜGGESZTETT EU-TÁMOGATÁS TÁBLA:

AMI VISZONT EGÉSZEN DURVA, HOGY UGYANAZOKON A NAPOKON ÉS  HELYSZÍNEKEN LETUDTAK EGY “KÜLÖN” RENDEZVÉNYT IS ROMA KULTÚRA NÉPSZERŰSÍTÉSÉRE (természetesen szintén félmillióért természetesen ismét Kanizsa Csillagai) ha nem hiszi, nézze meg ezeket a linkeket

Archaikus cigány népzene a Kanizsa Csillagai előadásában.

Dettó

Galéria  Nagybakónakon ugyan volt hangosítás, de a képek szerint ez egy falunapra bekéredzkedő “rendezvény” volt (mint ahogyan az ugyanaznapra szervezett gasztronómiai és fafaragó bemutató is)

3) A “roma irodalom megismertetése” egy órás irodalomórát (!)  jelent  nem annyira érdeklődő gyerekek előtt (van, akinél biztos, ami biztos, a focilabda is ott maradt a pár fotó erejéig, amíg ott kellett lenniük  Fotó

Egy esemény fotói

Van még egy egészen röhejes FELOLVASÓEST is: Felolvasóest
A meghívó szerint DÉLUTÁN FÉL EGYTŐL FÉL NÉGYIG TARTOTT Meghívó, bár a képek alapján nehéz elhinni, hogy az izgő mozgó gyerekek 3 órán keresztül halgatták volna Bari Károly munkáit.

4) Az összes “rendezvény” közül azonban talán a legbizarrabbak az EGY ÓRÁS KIÁLLÍTÁSOK

Ez a “kiállítás” Oltarcon volt 2018. június 22-én, a meghívó szerint EGY ÓRÁN ÁT VOLT LÁTHATÓ (és így már értelmezhető a projektleírásban, hogy 15-15 látogatót vállaltak az EU felé)  https://www.facebook.com/512178698810324/posts/2096378797056965?s=100000071866577&sfns=mo  itt pedig a meghívó https://www.facebook.com/512178698810324/posts/2089808627713982?s=100000071866577&sfns=mo

Ha nagyon jóindulatúak lennénk, esetleg gondolhatnánk, hogy a fenti meghívó csak a kiállítás megnyitójáról szól. AZonban MÁSNAP, június 23.-án már Nagybakónakon szerepelt TÖKUGYANAZ az nagyon vándor kiállítás Képek  (biztos ami biztos, az EU-s táblát is kiállították: LOL

A meghívóból látszik, hogy ez is egy órásra sikerült alkalom volt. Valószínű az elkövetőknek délután programja lehetett, ezért DÉLELŐTT 9 és 10 között ismerkedhettek Nagybakónakon a roma festészettel A meghívó

Nincs minden “kiállítás ” fent, de a 9. alkalom igen Egy kiállítás képei

5) vannak még “Esélyteremtő attitűd workshopok”   Képek  500 ezerért, ebből annyi látszik, hogy MINDEN RENDEZVÉNYEN ugyanaz a hölgy illetve úr szerepel, ( plusz ugye egyes rendezvényeken Kanizsa Csillagai, a teknővájó mester plusz az alumíniumbogrács. Ja, és néha Cseresnyés Péter ogy képviselő)

6) AZ 50 millióból “nagyvonalúan” szerveznek elvileg három (évente egy)  kirándulást is 20 gyermek részére, a face poszt alapján azért itt sem kellett az elkövetőknek túl sokat költeniük

megyünk, eszünk

Felkészül többek között a a Fiatal Romák Országos Szövetsége 🙂 Kubatovval és a Dél-Borsodi Romák Integrációját Elősegítő Közhasznú Egyesület  Ingyenes Facebook oldal