BEZÁRÁS
ÜGYEK

Nemzeti manipuláció

MENÜ

Nemzeti manipuláció

Varga Mihály miniszter  definiálta állítólag egyszer úgy a korrupciót, hogy “korrupció az, ha az állam drágán, vagy feleslegesen” szerez be valamit. A “Nemzeti Konzultáció” sok tekintetben tűnik feleslegesen és drágán elszórakozott pénznek. A tartalmi kérdéseken túl az elmúlt héten lelepleztük, hogy a folyamat a technikai részletek alapján legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a nép akaratát kifejezze.

Az általunk tapasztaltak alapján pedig KIZÁRT, hogy a kormány által bemondott adatok hitelesek lennének.

A téma a korrupcióinfó sorozatába illik természeteen azért is, hiszen ez a manipuláció a többi korrupciós esemény elrejtését hivatott szolgálni.

Közérdekű adatkéréssel kikérjük a webes felületet készítő IdomSoft Zrt szerződését. Ez a cég késztette a 2014-es választásokat kiszolgáló programot is. Ezért is alapvetően fontosnak tartjuk annak tisztázását, hogy a cég azért csinált-e egy ennyire primitív, kijátszható programot, mert ilyet tud, vagy mert ilyent rendelt tőle a kormány

Összefoglalót adunk az általunk látottakról és bemutatjuk, hogy miért teljesen komolytalan a Fidesz védekezése:

– A Fidesz védekezésének alapja az, hogy én nem láthattam minden ívet, mert a Postán még “elfekszik valahol” szerény egy millió ív… Erre több megjegyzésem is van

1) én majdnem 2 hónapja kérem, hogy a Postán is ellenőrizhessem az érkező ívek számát, ezt visszakézből utasították el. Amikor a miniszterelnökségtől is engedélyt kértem erre, “véletleneül” a Postára nem is engedélyezték a beléptetést, csak a NISZ zrt telephelyeire (az Orczy téren, ahol röntgenezik a leveleket és a Róna utcában, ahol felbontják, valamint a Kopint Datorg telephelyére, ahol elvileg számolják a “szavazatokat”) A levelezés a mellékletek között
2) Ma (hétfőn) délelőtt  újra kértem  Miniszterelnökségtől, hogy szeretném a Postát is megnézni, de nem válaszoltak semmit, hanem kérték, hogy írásban jelentkezzem.
3) a bizonyíték arra, hogy valószínűleg hazudnak az viszont a múlt csütörtöki látogatásom. Ott az ügyintézők azt mondták, hogy néhány naponta érkezik hozzájuk két-három konténer, attól függően, hogy a postához milyen ütemben érkeznek a levelek. Ezek a konténerek -ahogy meg is győződtünk róla, lásd mellékelt kép) gyakran félig telten érkeznek. A látogatásunkkor is így történt, azon a napon elvileg egy 4/5 és egy 1/2 telítetségű konténer érkezett. Ha halomban állnának a levelek, nyilván minden nap sok tele konténer érkezne
4) A Fidesz szombaton még azt ígérte, hogy hétfőn nyilvánosságra hozzák a Posta nyilvántartását, na ezt mára elfelejtették (talán rájöttek, hogy azok hamisítása azért már nagyon meredek lenne)

5) ha a kormány vissza akarná szerezni a bizalmat ennek az intézménynek, másnap küldte volna a kamerát a postához, ahol halomba állnak a levelek. Nem tette.

– Ha a kormány nem akarna semmit titkolni, nem 10-15 percet engedélyezett volna az egyes helyszíneken.  Ebben az esetben lett volna lehetőségem és időm meggyőződni arról, hogy a dobozokban valódi, kitöltött ívek vannak, így nem volt.

a három helyszínen kb 800 000 ívre “elég” dobozt láttam, ezekről a fényképeket mellékelem. Hogy azonban ezekben mennyi a valódi “anyag”, nem tudhatom. mindenesetre teljes erővel próbálták megakadályozni, hogy fényképezzek de mivel nem tudták megmondani, hogy ezt milyen rendeletre/törvényre/észérvre teszik, így fényképeztem. Még egyszer mondom: SEMMI jel nem utal arra, hogy az általam bemutatott dobozokon kívül a postán még van kb 700 000 ívet tartalmazó doboz.  

– A legfontosabb és leginkább zavarbaejtőbb tapasztalat az volt, hogy EGYIK HELYSZÍNEN SEM LÁTHATTUNK NYILVÁNTARTÁST ARRÓL, hogy melyik napon mennyi doboz érkezett és mennyi ment ki. Volt, ahol azt mondták, hogy nincs ilyen (???) , volt ahol azt hebegték megzavarodva, hogy van ilyen, csak nem mondják meg, hogy hol, nem mondják meg, hogy ki engedélyezheti, és egyáltalán nem akarják megmutatni.

Ennek két oka lehet:
a) senki nem veszi komolyan ezt az egészet

b) (ez számomra a valószínűbb) a nagy igyekezetben elfelejtettek olyan hamis nyilvántartásokat összerakni, amelyek igazolnák a hasraütött számokat. A postánál valószínűleg még nehezebb ezeket hamisítani

  • az egyik legfontosabb bizonyíték azonban a Kopint ügyvezetője által adott adat: elmondása szerint (bár ezt a számot sem volt hajlandó naplóval igazolni) nov. 13-án hétfőig kb 400 ezer levelet kaptak feldolgozásra. AZONBAN A KORÁBBI HELYSZÍNEKEN ELMONDOTTAK SZERINT EZ AKKOR A TELJES MENNYISÉGET KELLETT HOGY JELENTSE, SZEMBEN A 14. -ÉN DÖMÖTÖR ÁLTAL BEMONDOTT 1,1 MILLIÓVAL. ugyanis a dolog úgy néz ki, hogy HÉT KÖZBEN a postáról folyamatosan szállítják a röntgenezőbe az íveket, onnan továbbviszik a róna utcai bontóba, ahol HÉTVÉGÉN kibontják a leveleket és HÉTFŐN átszállítják a Kopintba.  Tehát 13.-án reggel ott kellett lenni az összesnek, az pedig képtelenség, hogy 13.-án egy nap alatt 600ezer levél jelent volna meg a postán.

 

[su_document url=”https://korrupcioinfo.hu/wp-content/uploads/2017/11/MK-1-1.pdf”]