BEZÁRÁS
ÜGYEK

Copy-Paste projektek

MENÜ

Copy-Paste projektek

Lázár János az utóbbi időben már nem tagadta az általam feltárt, uniós pénzek lenyúlásával járó eseteket, de azt találta mondani, hogy ezek azért voltak, mert az előző uniós ciklust még a szocialisták készítették elő… Az új ciklusban viszont minden más lesz. Ugyan az új projektek még javában zajlanak, természetesen látszik, hogy csak annyi változás történik, hogy még nagyobb sebességre kapcsolnak a lopásban. Most egy olyan dél-békési adatsort találtunk, amelyik egyértelműen bizonyítja, hogy ami eddig elfolyt, kismiska az új ciklus lopásaihoz képest. Simonkáék ugyanis folytatják.

Korábban már foglalkoztunk “Dél-Békési Mezőgazdasági Termelőkért” Alapítvány ügyeivel, az alapítványt Tóth Renáta, Simonka unokatestvére jegyezte korábban (2012-es közhasznúsági jelentés csatolva a cikk alján), sajtóhírek szerinte Renáta az, aki “megvette” Simonka házát, mielőtt azt egy kezesség miatt elvitte volna a végrehajtó. A 2015-ös közhasznúsági jelentés (csatolva a cikk alján) elképesztő, 3,1 Mrdos (!!!) költségvetést tartalmaz, ennek magyarázata a a fentebb említett korrupcióinfó. De: nem álltak le.

A Békés Megyei Önkormányzat honlapján ugyanis található komplex felzárkóztató program.

A honlap HIHETETLENÜL ŐSZINTE, pl. letölthető rajta a Sarkadi és Mezőkovácsházi Járások területfejlesztési terve, gyakorlatilag nagy része egymásból copy paste-olva, és olyan hiánypótló adatokkal, mint pl, az 1828-as katonai terepfelmérés adatai (65. és 63. oldal).

Egy a folyamatokra jól rálátó informátor kicsit beleásta magát. Készített pdf-eket belőle, a projektek “lényegét” táblázatban kiemelte mindegyiknek az elején, meg a projekt költségvetései vannak bennük. Ez 6 db., , egyenként:

  1. TÁMOP 615 “áthúzódó projekt„Kulcs egy jobb élethez” – Békés megye komplex emberi erőforrás-felzárkóztatási programjának kifejlesztése Dél-Békésben : 2 Mrd ft,
  2. Egészségtudatosságra Épülő Társadalom – és Gazdaságfejlesztés Békés megyében 8 Mrd!!
  3. Fiatalodó Békés A dél-békési fiatalok helyben tartást segítő, vállalati együttműködésre alapozott ösztöndíj modellprogram kifejlesztése és Békés megyére történő kiterjesztése 2,8 mrd (Ebből csak 400 milliót szánnak ösztöndíjakra
  4. Kitörési Pont a Háztáji Gazdaságok Irányába Program Továbbfejlesztése Békés megyére 2 Mrd
  5. Oktató és Módszertani Hálózat az Alapellátás Fejlesztésére
  6. Önkéntesek a Felzárkóztatásért 2 Mrd

A lényeg:

  • Gyakorlatilag mindegyik vadiúj milliárdos “projekt” ugyanaz, soft elemekkel lehúzni a projekt min. 2/3-át, mind átfedésben van egymással, a lehatárolás részeket nem is pontosan érthető éppen emiatt.
  • Mind ctr c- ctr v módszerrel készült, a tartalmuk csak helyenként tér el egymástól.
  • Tele vannak hibával, és iszonyúan igénytelenek! (Van amelyiknek a borítója nem méretezett képekből, és szövegbubiból összetákolt vacak, így kell kinéznie egy sokmilliárdos tervnek?)
  • Az összes mutyi Dél-alföldi projektet “meghosszabbították Bicskéig”, azaz minimum kiterjesztették Békés Megyére, de van ahol három megyére szól (ott mindháromnál elszámolják külön-külön a közös költségeket is) és van országos kiterjesztés is. (pilotok)
  • Ezek az anyagok 2015-ben elkészültek, tehát már akkor fel volt építve a 2017-es lopás.
  • A legszörnyűbb élményem a 3 megyére szóló anyaggal volt, mert azt gyakorlatilag 2012- óta folyamatosan csinálják, terjeszkedve. Ök “áthúzódónak” hívják, de valójában, ahogy én értelmezem, 3 lépcső volt-van-lesz.
  • A Dél-Békési Mentőcsoport anyaga pedig vérlázító! Közpénzen toboroz a Fidesz, és ez még csak Dél-Békés, de van már egy csomó szervezetük. A projekttervek egészen hihetetlen költségelemek garmadáját tartalmazzák, ezek a mellékelt fájlokban is fellelhetők, párat azonban szemléltetésül ide teszek

A mellékletek tartalmazzák a honlapon található költségvetéseket, hihetetlen az egész, néhány tételt kigyűjtöttem:

Képkivágás

A dokumentumok az alábbi linkekről tölthetők le: