BEZÁRÁS
ÜGYEK

Bábu vagy – avagy a pofátlanság határai

MENÜ

Bábu vagy – avagy a pofátlanság határai

Névtelen levelekkel nehéz mit kezdeni, azonban a BME Gépészmérnöki Karának egy oktatója egy egyszerre hihetetlen, mégis nagyon életszerű történetet írt le, ami ha igaz,

Palkovics miniszternek még a mostani, következmények nélküli világban is azonnal le kell mondania.

Íme a levelek »»»

Márpedig a kérdésemre az EMMI-től érkező válasz illetve a BME kancellária törványtelen és felháborító, de sokatmondó hallgatása arra utal, hogy a bizarr történetnek vastagon van alapja és bizony akár teljességében is igaz lehet.

A felháborodott levél a Gépészmérnöki Kar oktatói nevében íródott.  Elmondták, hogy 2016-ban néhányukat felkérte az egyetem, hogy tervezzenek meg és gyártsanak le új, prototípus fejlesztő kisbútorokat a Pető intézet részére. Ezt ők meg is csinálták társadalmi munkában, azonban időközben tudomásukra jutott, hogy az EMMI ezért – Palkovics utasítására – 10 millió forintot utalt a munkáért a BME részére.  ( A levél írója szerint ebből 4 milliót a Pető Intézet igazgatójának utaltak át – Palkovics így rendezte valami régi adósságát.) A levélíró – naívan – Lázárnak és Orbánbak is küldött korábban levelet, az eredmény azonban csak annyi lett, hogy – az éppen most leváltott kancellár- berontott egy kari érzekezletre és megkérdezte ordítva, hogy jelentkezzen, aki anyagi elkenszolgáltatást kér a munkájáért.

Csak remélni tudtam, hogy a bizarr történet nem igaz, a sztori gyorsan rövidre zárható lett volna egy, az  EMMI-nek és a BME- nek küldött képviselői kérdéssel. Az EMMI válasza azonban megdöbbentő, elismerték ugyanis, hogy:
– 2015. dec. 31.-én (!!) valóban született tàmogatói döntés, amiben ilyen célból pénzt adtak
– 2016. március 9.-én ki is fizették az egyetemnek 10 milliót
– amit az egyetem 2016. augusztus 26.-án (tehát az oktatók kérdezősködése után) VALAMIÉRT VISSZAUTALT, mondván, hogy meghiúsult a projekt
– ezt az Oktatási Államtitkárság (Palkovics!) tudomásul vette, meg sem kérdezte, hogy miért történt ez

Mi van? Ezek szerint a névtelen levélnek nagyon is van alapja.

Ezután természetesen a BME-hez fordultam, szerettem volna megtudni, hogy:

  • miért utalták vissza a pénzt az Emmi-nek
  • fizettek-e ki ezen a jogcímen -immár BME költségvetésből –  pénzt valakinek (pl a Pető Intézet igazgatójának)

Az egyszerű kérdésre – TÖRVÉNYTELENÜL –  2 hónapja nem válaszol a Műegyetem. Így nyilvánosan kell megkérdeznem Palkovics minisztert:
– mit tud az ügyről
– igaz-e, hogy ő adott utasítást a megbízásra
– ha szükséges volt a feladat (új bútorok tervezése) és a BME nem csinálta meg, miért nem bízott meg mást, illetve ha megbízott, akkor kit?
– ismeri-e a Pető Intézet igazgatóját és volt-e feléje tartozása?

Ha a BME továbbra sem válaszol, akkor az eddigi információk alapján fogok feljelentést tenni, majd válaszolnak esetleg a nyomozóknak.

Dokumentumok:

közérdekű EMMI

scan_HÁ_2018.05.28