BEZÁRÁS
ÜGYEK

A Simonka csapat

MENÜ

A Simonka csapat

Polt legfrisebb válasza alapján érthetetlen, hogy Jakab István (parlamenti alelnök) , Győrffy Balázs (fideszes képviselő, az Agrárkamara elnöke) és Fazekas Sándor (fideszes képviselő, korábbi agrárminiszter)

miért nincsenek még a vádlottak padján?

Simonka vádiratának általános részében az egyik legfontosabb mondat arról szól, hogy Simonka több esetben eredményesen próbált meg azért jogszabályt módosíttatni (!), hogy az ellene folyó eljárásoknak jóval enyhébb következménye legyen. A jelenleg folyó tárgyalás RÉSZLETES vádirata azonban nem árul el részleteket erről. A vádirat végén utal ugyan két, a mostani vádemeléstől elkülönített vesztegetési ügyre. Erről korábban már beszámoltam, de akkor csak találgatni lehetett, hogy milyen jogszabályt/törvényt módosított a Fidesz Simonka kérésére és megsegítésére. Ráadásul az ügyészség egy közleményben még azt is tagadta, hogy törvényt módosított volna a Fidesz a vádlott kevéért (bár jogszabály módosítást nem is zárt ki)  Az ügyészség tavalyi közleménye

Akkor még ezt bátrabban tehette, mert a vádiratnak csak egy nem hivatalos másolata volt a kezemben. Azonban azóta elindult a tárgyalás és én a nyitó, vádat ismertető ülésre nem azért mentem el, hogy Simonkát lássam azon a bizonyos padon. Hanem azért, hogy meghallgassam valóban elhangzik-e a vádban az a mondat , ami a legsúlyosabb maffiamódszerről szól: a bűnszövetkezet eléri egy pártnál, hogy azért módosítson törvényt, hogy megússza egy vizsgálat következményeit.

ELHANGZOTT. Ezért újra Polthoz fordultam és az alábbi, meglepően  őszinte választ kaptam:

Az ügyészség hivatalos válasza

Polt válaszának lényege: Simonka egy törvénymódosítást  https://www.parlament.hu/irom40/10518/10518.pdf  és https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0700017.tv )  és egy miniszteri rendeletet módosítását https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1000024.fvm intézett el a Fidesz frakciónál 2016-ban, már jóval a nyomozás idején. A módosítások lényege az volt, hogy a hamis módon “lepapírozott” támogatásokat ne kelljen visszafizetnie, annak ellenére, hogy a NAV nyomozás alapján azt már elrendelték.

Mégegyszer a lényeg: a vád szerint Simonka ráveszi a Fidesz frakciót és egy minisztert, hogy azért módosítsanak jogszabályt, hogy neki ne kelljen visszafizetnie a bűnszervezetben  elcsalt pénzeket. Az elmúlt 30 évben rengeteg hasonló sejtésünk lehet, azonban most – feltehetően az azóta lefokozott és az ügyészséget elhagyó “tökös” nyomozást vezető ügyésznek köszönhetően – bizonyíték is van erre.

Természetesen rendkívül fontos, hogy kik voltak S. tettestársai (természetesen a teljes Fidesz-KDNP frakción belül, akik megszavazták a törvényt)

A Simonka megbízásából beadott törvénymódosítást Jakab István parlamenti alelnök és Győrffy Balázs képviselő adták be. A miniszteri rendeletet Fazekas Sándor módosította. A Fidesz frakcióvezetője Rogán Antal volt akkor.

És jöjjön az ilyenkor szokásos kérdés: 

felszólítjuk J.István, F.Sándor és Gy.Balázs urakat, hogy nyilatkozzanak, mivel vette rá őket Simonka erre a segítségre?

Polt Pétertől pedig válaszlevelemben megkérdezem, miért nem kérte még ki ezeknek az embereknek a mentelmi jogát?