Nemzeti manipuláció

Varga Mihály miniszter  definiálta állítólag egyszer úgy a korrupciót, hogy “korrupció az, ha az állam drágán, vagy feleslegesen” szerez be valamit. A “Nemzeti Konzultáció” sok tekintetben tűnik feleslegesen és drágán elszórakozott pénznek. A tartalmi kérdéseken túl az elmúlt héten lelepleztük, hogy a folyamat a technikai részletek alapján legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a nép akaratát […]

El kellene takarítani a szemeteket

Egy korábbi korrupcióinfón már feltártam, hogy a Nemzeti Kukaholding hogyan teszi tönkre a szemétszállítást. Ennek részben amatőrség részben nagyon is konkrét szándékosság áll a hátterében. A miniszterelnök barátja már most is sokat keres a történeten. A szándék azonban nyilvánvaló: a szemétszállítás hatalmas üzlet és a kormányközeli “üzletemberek” már készen állnak a szándékosan tönkretett önkormányzati cégek […]

Milliárdos rendszergazdák

Egy korábbi korrupcióinfón lelepleztem a KLIK-et, ahol 2015-ben kifizettek 900 millió EU pénzt számítógépes programokra, ám a programokat máig (!) nem használják.  A legtöbb nem használt programnál azzal védekeztek, hogy majd még feltöltik. Azonban a legdurvább tény az volt, hogy az ún. “Tanügyi rendszer” (elektronikus napló, órarend beosztás) programrészt már nem is fogják használni, mert […]

A debreceni tudomány

Talán sokak számára nehéz megérteni hogy lehet az, hogy sok debreceni oktató megszavazta Putyin vér ciki díszpolgárságát. Az eset jól magyarázható azzal az egyáltalán nem ritka jelenséggel, hogy az egyetemekre az utóbbi években rázúduló EU támogatások egy jó része teljesen kamu projektekre, vagy valódi célú, de sok kamu költséget tartalmazó projektekre költik. Azok a professzorok, […]

Színház a nyomozás

Az első korrupcióinfón azt ígértem, hogy minden héten újabb esetet mutatok be, ezzel demonstrálva a lopások elviselhetetlen nagy számát. Most látszólag az első esetet mutatjuk be újra. Valójában azonban ezzel egy új, eseményre hívjuk fel a figyelmet, ami sajnos egyáltalán ritka, azonban ennél az egyszerű ügynél világítható meg legjobban: a “nyomozó szervek” által elkövetett szándékos szabotázst, […]