BEZÁRÁS
ÜGYEK

Szabó Zsolt, a hatvani közbeszerzési kisgömböc

MENÜ

Szabó Zsolt, a hatvani közbeszerzési kisgömböc

A múlt héten a főügyésztől megtudtam, hogy 2 éve nyomoznak (többek között nemzetbiztonsági adatokat is használva) abban az ügyben, ami Szabó Zsolt fideszes képviselő állítólagos külföldön parkoltatott 1 milliárdját érinti.

Ez a tény legalábbis jelzi, hogy a sajtó által akkor bemutatott dokumentumok az egy milliárdos számláról valódiak lehettek AZ RTL videója
http://ugyeszseg.hu/a-legfobb-ugyesz-valasza-dr-hadhazy-akos-orszaggyulesi-kepviselo-irasbeli-kerdesere-38/

Emiatt az előzmény miatt vizsgáltam meg a képviselő körzetében (Heves megye 03.sz vk) levő települések közbeszerzéseit.

Az eredmény illusztrálhatja, milyen módon lehet ilyen vagyont szerezni.

A közbeszerzések körülményei kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, ami Boldog István körzetében volt látható és nyilvános adatok alapján is állítható, hogy Szabó Zsolt részt vett a szervezésben. Az alábbi főbb megállapítások tehetők, (a részletes bizonyítékok, adatok lentebb)

  • A körzet településein az EU támogatásokból zajló fejlesztések közbeszerzéseit módszeresen , szervezetten és leplezetlenül elcsalták, manipulálták. Közvetlen és közvetett bizonyítékok alapján a folyamatban Szabó is részt vett
  • Az elkövetők módszere ugyanaz volt, mint Boldog István körzetében, csak még kevésbé leplezetten és még több településen alkalmazták:
  • Az önkormányzatok EU beruházásainál (építések, energetikai felújítások) 18 településen ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre. Ezek közül legtöbbször egy papíron turbinagyártással foglalkozó cég nyert.

A másik irányított nyertest korábban az MTVA műsorbeszerzésinek (II)  kartellezése   miatt már  82 millióra büntették korábban (!!!)  JRM Produkció Kft:) https://hvg.hu/vallalat_vezeto/20160509_GVH_kartell_Andy_Vajna  https://index.hu/gazdasag/2016/05/09/igy_nezett_volna_ki_ha_dumb_es_dumber_kozbeszerzesi_kartellt_szervez/

Ez a mesterséges építőipari kreálmány (a produkciós múltjával) 2018. közepétől (de főleg 2019-ben és 2020-ban)  a verseny nélküli közbeszerzések ezüstérmese lett Szabó választókörzetében:13 közbeszerzésen összességében 669 millió forint értékben húzott be közbeszerzéseket, úgy, hogy 3 alkalommal még ellenfele sem volt (tehát egyedül pályázott), 8 alkalommal pedig csak egy további céggel kellett “versenyeznie”. A települések, ahol a kerékpárút- és piac fejlesztéseket, valamint az intézményi energetikai felújításokat elnyert

A települések -kötelező módon- meghívtak ugyan ajánlattételre 5 céget, azonban a) ezeknek -törvénytelenül- semmilyen építőipari referenciájuk nem volt, többségük semmilyen valódi tevékenységet nem végzett. Többségük budapesti székhelyszolgáltatónál bejegyzett, telephellyel nem rendelkező cég

A meghívott kamucégek többsége be sem adott ajánlatot. A cégek többségét csak ebben a választókörzetben hívták meg ajánlattételre, máshol soha nem keresték csoda (nem csoda, hiszen nem létező cégek) – ez közvetett bizonyíték a politikusi részvételre

Ennél egyértelműbb beavatkozásra is van azonban bizonyíték. Szabó választókerületében ugyanis a települések manipulált közbeszerzéseit a Heves Projekt “Gazdaságfejlesztő” Kft intézte. A kft-t a választókerület  Ludas település egyik közgyűlési jegyzőkönyvében https://ludas.hu/wp-content/uploads/2020/02/Jegyzőkönyv-03.28.-1.pdf  azonban Vargáné Csengeri Mónika polgármester arról számol be, hgy a Heves Projekt Kft-be Szabó képviselő nyomására léptek be.  Szó szerint elhangzik, hogy EZT A CÉGET AZÉRT HOZTA LÉTRE AZ ÁLLAMTITKÁR (!!) ÉS A MÉRNÖKÖK, HOGY A 3. VÁLASZTÓKERÜLETHEZ TARTOZÓ TELEPÜLÉSEK ÜGYEI EGY KÉZBEN LEGYENEK. A polgármester beszél arról is, hogy a közbeszerzések lebonyolítása a településeken a cég feladata. . EGY MÁSIK MONDATBAN MEGISMÉTLI, HOGY AZ ÁLLAMTITKÁR AJÁNLOTTA A 36 TELEPÜLÉSNEK A KÖZBESZERZÉST INTÉZŐ CÉGET. Kepviselok akadekoskodnak is, hogy miert pesti céget kell meghívni ÉS MIÉRT OLYAN CÉGET, AMELY “NEM JÁRTAS EBBEN A MUNKÁBAN” (érdemes az egészet elolvasni, a nagyon durva kérdések ellenére egy jegyzőkönyvön kívüli megbeszélés után két nap múlva mégis megszavazzák az egészet)

A fenti jegyzőkönyv szerint a ludasi képviselők értetlenkedtek, hogy miért 3 budapesti cég közül kell választaniuk egy óvoda szigetelésénél, ahol ráadásul a cégek referenciái is kérdésesek. A polgármester el is napolta a kérdést azzal, hogy majd megbeszélik.. Két nap múlva minden további nélkül megszavazták

A Moviád -Energy Kft 2008-ban alakult, 2012-ig alig volt bevétele és tőkéje. 2014 februártól pedig a tulajdonosok között megjelent Szabó Róbert Attila A családnév egyezősége természetesen nem jelent feltétlenül rokoni kapcsolatot, azonban beszéltem Szabó Róbert Attilával személyesen, aki elismerte, hogy ismeri a képviselőt.

Tudni kell, hogy Boldog István ellen ugyanilyen hálózat miatt nyomoznak és azt is, hogy az általam Becsó képviselő nógrádi körzetében talált hasonló hálózat miatt szintén nyomozás indult  https://nepszava.hu/3081401_ujabb-polipszeru-kozbeszerzes-lett-gyanus-a-rendorsegnek

Tudni kell, hogy az EU pénzekből fizetett ún. TOP-os pályázatok elbírálása tisztán és közvetlenül politikai döntésen múlik, ahol a döntéshozók a kivétel nélkül fideszes többségű megyei önkormányzatok. A pályázatot a települések adják be és a megyei önkormányzat dönt róla. Így ha egy ogy képviselő -ahogyan a gyanú szerint Boldog István tette- zsarolni akarja a településeket, arra minden lehetősége megvan. 

Részletesen a hálózat, melynek feltárásában Horváth András volt NAV revizor segítette a munkámat:
A választókerület országgyűlési képviselője Szabó Zsolt, s az a hálózat, ami feltárásra került, a választókerület szinte összes településére kiterjed, különös tekintettel a kistelepülésekre.
Három olyan társaság van, amelyek a haszonhúzói ezeknek az irányított, hálózatos közbeszerzéseknek: Moviád Energy Kft., JRM Produkció Kft., MEDIBAU Kft.

Miért állíthatjuk, hogy hálózat:

  • Kifejezetten a 03. sz választókerületet érinti
  • Mindhárom társaság egy jól körülhatárolható, néhány cégből álló csoporttal “versenyez” a közbeszerzések elnyeréséért, valódi verseny azonban nincsen, mert az állandó vesztesek mintegy strómanként indulnak ezeken a pályázatokon.
  • Ugyancsak jól körülhatárolható az a cégcsoport, amely még ajánlattevőként sem jelenik meg a közbeszerzéseken, meghívottként azonban igen. Erre azért van szükség, mert az olyan típusú közbeszerzéseket (melyeken az említett három cég tarolt). a Kbt. 115. § (2) bekezdése alapján csak úgy lehet lefolytatni – hirdetmény nélkül – ha legalább öt céget meghívnak a tenderre. Ezen ajánlatot be sem nyújtó cégek alkalmazásában nagy átfedés van mindhárom haszonhúzó cég közbeszerzéseinél.

A szóban forgó közbeszerzések 90-95 %-át ugyanaz a cég, vagyis a Heves Projekt Kft. bonyolítja le (tehát a legkisebb településen is ott van), a FAKSZ minden esetben Boros Tamás.
Az elnyert pályázatok túlnyomó része EU-s , ún. TOP-os forrásból (Területfejlesztési Operatív Program)  finanszírozott és főként intézményi (óvodák, orvosi rendelők, művelődési házak, polgármesteri hivatalok) energetikai felújításokat rendeltek meg az ajánlatkérő önkormányzatok. Tudni kell, hogy a TOP-os pályázatok elbírálása tisztán és közvetlenül politikai döntésen múlik, ahol a döntéshozók a kivétel nélkül fideszes többségű megyei önkormányzatok. Így ha egy ogy képviselő -ahogyan a gyanú szerint Boldog István tette- zsarolni akarja a településeket, arra minden lehetősége megvan.

Moviád-Energy Kft.
Ez a cég legnagyobb haszonhúzója ennek a hálózatnak, a 2018-2020 között elnyert közbeszerzéseinek a nettó összértéke 998 millió forint. A cég vezetője Moór Viktor (1989) Balról az ötödik Moór Viktor, a kép jobb szélen az apja, a cég kereskedelmi ágazatvezetője látható.
http://www.moviad-energy.com/csapat

2018-ban azonban Moór Viktor öccsét is aktivizálták, Moór Ádám (1991) eddig 4 közbeszerzést nyert el további három településen Hevesben a Perfect Green House Kft. nevű cégével, mindösszesen 261 millió forint értékben. Tekintettel arra, hogy a két testvér ugyanazokkal a stróman cégekkel vesz részt a közbeszerzéseken, az alábbiakban összevontan beszélek a teljesítményükról.

A két cég összesen 18 településen volt sikeres (a választókörzetnek összesen 38 önkormányzata van). Ez mindösszesen 24 közbeszerzés elnyerését jelenti tényleges verseny nélkül (ahol részekre tagolódott a közbeszerzés, természetesen ott is minden részt ők nyertek). Ezek a települések: Adács, Rózsaszentmárton, Nagyút, Ludas, Kerekharaszt, Heves, Zagyvaszántó, Erk, Ecséd, Lőrinci, Hort, Karácsond, Tenk, Hevesvezekény, Kóspallag (ez az egy település nem Heves megyei), Tarnaméra, Tarnaszentmiklós, Visznek. (az utóbbi három településen nyert négy közbeszerzést a Perfect Green House Kft.

A vesztesek (később róluk majd részletesen is szó lesz):
HA-SZA Építőipari Kft. (13 alkalommal), MCN IMMO Consulting Kft. (17 alkalommal), Gateway Gépészeti Kft. (6 alkalommal), MEDIBAU Kft. (1 alkalommal), Szerviz 2003 Kft. (1 allkalommal, de ők főleg abban jeleskedtek, hogy még ajánlatot sem tettek (ez legalább 5 esetben fordult elő) – csak meghívottak voltak, hogy kilegyen a létszám), L+L Kereskedelmi Kft. (2 alkalommal).

Kerekharaszt és Kóspallag kivételével a Heves Projekt Kft. volt a közbeszerzések lebonyolítója, Karácsondon pedig valószínűsíthető, hogy ő volt.

A 2008-ban alakult Moviád-Energy Kft. főtevékenysége motor-turbina gyártása, s a honlapjuk szerint is főleg ezen a területen mozognak, valamiféle találmányuk is van ebben a körben. 2015-ben még úgy volt, hogy ezt a területet fejlesztenék állami támogatással, aztán 2016-ban mégis váltottak, de bevételeik egy része továbbra is a főtevékenységükhöz kötődik.

2016-ban (miután 2014-ben egy új tulajdonos, Szabó Róbert Attila lépett a cégbe-  vágtak bele az építőiparba, rendkívül magas fokú hatékonysággal, hiszen amint fentebb látható volt veszíteni közbeszerzéseken alig bírtak. 4 ilyen eset volt: Az MCN IMMO Consulting Kft. 2 alkalommal előzte meg őket (egy kóspallagi és egy hevesi közbeszerzésen), A MEDIBAU Kft. egyszer (Egri Tankerületi Központ) és a JRM Produkció Kft. egyszer (Szűcsi község). Amint látható, mind a négy esetben a hálózat másik résztvevője volt a nyertes, úgyhogy igazi vereségnek ezek sem tekinthetőek.

A pályafutás 2016-ban Pestszentlőrincen indult, itt rögtön el is nyertek három intézményi felújítást (ekkor alkalmazták először a vesztes , alibiből meghívott “ajánlattevőket”), azóta ott nem pályáztak. Ugyanekkor (még 2016-ban) a Hatvani Kórház egy közbeszerzését nyerték el, 2017-ben a Dunakeszi Tankerületi Központ egyik tenderén nyertek (a szokásos veszteseket alkalmazva), 2018-ban pedig a Hatvani Tankerületi Központ kiírását nyerték el (itt a vesztes az MCN IMMO Kft. volt). Ezeken és Kóspallagon kívül kívül csak Heves 03. sz. választókerületeinek az önkormányzatainál próbálkoztak. Matematikailag megmagyarázhatatlan, hogy ha a dunakeszi, pestszentlőrinci és a hevesi közbeszerzések egymástól, független, tiszta eljárások lettek volna, hogyan lehet, hogy ugyanazokat a cégeket hívják meg.

A Moviád-Energy Kft. közbeszerzési pályázatainak töltelék cégei:
HA-SZA Építőipari Kft. (1158 Bp., Hősök útja 5/c.)

Egyetlen közbeszerzést sem nyert el, tevékenysége kizárólag a hálózatban történő részvételre korlátozódott, elsősorban a Moviád-Energy Kft. kamu versenytársaként. 2019. elején törölték az adószámát, kényszertörlési eljárás indult ellenük, 2019. májusa óta felszámolási eljárás alatt áll. Honlapjuk nincs, s olyan címet sem látni, ahol a HA-SZA Kft. ténylegesen működött volna, a jelzett székhelycímen valószínűleg egy székhelyszolgáltató található. Sem 2017-ben, sem 2018-ban nem vallott árbevételt. Vezetője, Lánczky Tamás 9 korábban felszámolt vagy kényszertörölt cégben volt vezető és tulajdonos, a HA-SZA Kft. lesz a 10. ebben a sorsban

A hálózat szervezői tehát szándékosan egy halódó céget választottak ki a közreműködésre, pedig referenciái nem nagyon lehettek (különös tekintettel Hevesre) a vállalkozásnak.

Attól függetlenül, hogy a megbízó önkormányzatokat nagy valószínűséggel Szabó Zsolték kényszerítették bele az ismertetett konstrukciókba, az önkormányzati döntéshozók felelőssége (különös tekintettel a polgármesterekre) is megáll abban, hogy olyan pályázóknak küldték ki (ha kiküldték egyáltalán) az ajánlattételi felhívást, amelyekről messziről látszott, hogy alkalmatlanok a feladatra.

MCN IMMO Consulting Kft. (1117 Bp., Galváni u. 44.)
A cég főtevékenysége egyéb szoftverkiadás, de 2016-ban és 2017-ben építőipari tevékenységeket is bejelentett. 2018-ban már 2,1 milliárdos árbevétele volt, több mint tízszer akkora, mint két évvel korábban. azt azonban nem tudni, hogy ez pontosan miből adódott. Közbeszerzéseken ugyanis nem szerepel túl fényesen, eddig mindössze 3-at nyert el: 2017-ben a Vörösvári úti orvosi rendelő néhány helyiségének a felújítását végezte el 17 millió forintért, ezen kívül Hevesen és Kóspallagon az orvosi rendelőt újította fel, itt a HA-SZA Kft. és a Moviád-Energy Kft. voltak a “versenytársai“. A referenciái között a honlapján ott van ez a három munka, továbbá lakóparkok építésénél és hotelek felújításánál tevékenykedett. Ezen kívül a honlapja nem túl informatív és semmire nem lehet rákeresni. Semmit nem írnak magukról, csak egy e-mail-es elérhetőség van megadva. A hevesi közbeszerzési hálózatot tekintve azonban 20 esetben volt vesztes, 5 esetben pedig csak meghívott volt, de ajánlatot már nem nyújtott be. Szerepe ugyanaz volt, mint a HA-SZA Kft.-é.

http://mcnimmo.hu/

Gateway Gépészeti Kft. (2621 Verőce, Liszt Ferenc u. 6.)

  1. júniusáig Gateway Fitness Kft. volt a nevük, főtevékenységük testedzési szolgáltatás volt, 2017.06.01-én váltottak “egyéb épületgépészeti szerelés”-re. Honlapjuk azonban nincsen, nem tudni, hogy valójában mit és hol csinálnak. A hevesi hálózatban 6 alkalommal hagyták el vesztesként a pályát, 4 alkalommal pedig csak meghívták, de ajánlatot már nem nyújtott be. A közbeszerzési adatbázisban ennél több nem található róluk.

SAFETECH GOLD Kft. (1152 Bp., Szentmihályi út 131. Pólus Center- székhelyszolgálat)
Ezt a céget kizárólag arra használták a Moór-testvérek, hogy legyen legalább öt meghívott, ugyanis árajánlatot már egyetlen esetben sem tettek. A cég működési körülménye rendkívül hasonló a HA-SZA Kft.-éhez. Honlapjuk nincs, 2017-es árbevételük mindössze 950.000,-Ft, 2018-ban: 0. Sem fióktelepük, sem telephelyük nincsen és nem is volt. Közbeszerzéseken másfelé sem tettek ajánlatot soha.

Itt is fokozottan érvényes, amit fentebb már utaltam: semmiféle helyi kötődése nincs a cégnek, nincsenek referenciái, tehát a Heves Projekt Kft. nem ajánlhatta volna pályázónak, a képviselőtestületek pedig nem dönthettek volna a meghívásáról.

Szerviz 2003 Kft. (1158 Bp., Hősök útja 5/c. – mint a HA-SZA Kft.nél.)
Ez is egy “kifutó” építőipari cég volt, amikor a moviádosok “felkarolták”k: 2017-re és 2018-ra már nem vallottak árbevételt, 2019.03.29-én a cégbíróság megszűntnek nyilvánította, mert előtte a NAV törölte az adószámát. Aztán 2020 márciusában felszámolási eljárás indult ellenük. Telephelyük vagy fióktelepük nem volt, honlapjuk nem található. Hevesben arra tartották a céget, hogy meglegyen a legalább öt meghívott (ez legalább öt esetben volt így), illetőleg a Perfect Green House Kft. egyik nyerésénél (Viszneken) a Szerviz 2003 Kft. volt a vesztes az MCN IMMO Kft. mellett.

Prevent-Salgótarján Kft. (1026 Bp., Branyiszkó út 24.)
A fő tevékenysége “egyéb új áru kiskereskedelme”, Salgótarjánban rendelkezik több fiókteleppel (valószínűleg üzlethelyiséggel), építőanyag kereskedelemmel foglalkoznak(Otthonker Építkezők Boltja)

http://www.otthonker.hu/

Utoljára 2014-ben nyert közbeszerzést, akkor is építőanyagokat értékesített. Hogy mi volt az oka a hevesi pályázatokra történő meghívásának? Itt is nyilvánvalóan az, hogy legalább négy esetbenbiztosítani tudta a Heves Projekt Kft., hogy teljesüljenek a Kbt. 115. §-ának az előírásai az öt meghívottal. Árajánlatot azonban a Prevent Salgótarján Kft. már nem nyújtott be.

Home Holding Ingatlanfejlesztő Kft. (1042 Bp., Liszt Ferenc u. 23.)
Főtevékenységük: saját tulajdonú ingatlan adásvétele. Honlapjukat nem látni, a facebookon viszont jelen vannak, lakóingatlanok fejlesztésével és lakások értékesítésével foglalkoznak. A hevesi irányított közbeszerzésekben legalább öt alkalommalmeghívottként szerepeltek, ajánlatot azonban egyetlen esetben sem tettek.

Tekintettel arra, hogy a Moviád-Energy Kft. székhelye és ügyvezetőjének (valamint a Perfect Green Kft. ügyvezetőjének) a lakcíme is a XV. kerületben van (Nyaraló u. 7.), gyanítható, hogy a valamilyen módon a Bp. XV. kerületéhez kötődő cégeket (ide tartozik a Gateway kft. is, amelynek jelenlegi ügyvezetője, Sándor Péter is a kerületben lakik) Moórék kereshették meg, hogy segítsenek nekik Hevesben.

ÉS LEHET FOKOZNI

JRM Produkció Kft.
Már a neve is gyanús lehetett volna a cégnek, s nyilvánvalóan sokan meglepődtek az adott képviselőtestületek tagjai közül, amikor rákerestek az interneten. Építőipari referenciák (és mondjuk a cég tevékenységét bemutató honlap) helyett (kivéve persze az irányított Heves megyei közbeszerzéseket) leginkább ezt láthatták:

https://hvg.hu/vallalat_vezeto/20160509_GVH_kartell_Andy_Vajna

https://index.hu/gazdasag/2016/05/09/igy_nezett_volna_ki_ha_dumb_es_dumber_kozbeszerzesi_kartellt_szervez/

Produkciós cégként egy MTVA által kiírt közbeszerzési kartellezésen buktak meg, hogy aztán főnix madárként támadjanak fel Szabó Zsolt és a Heves Projekt Kft. szárnyai alatt.

Ez a mesterséges építőipari kreálmány (a produkciós múltjával) 2018. közepétől (de főleg 2019-ben és 2020-ban)  a verseny nélküli közbeszerzések ezüstérmese lett Szabó választókörzetében:

13 közbeszerzésen összességében 669 millió forint értékben húzott be közbeszerzéseket, úgy, hogy 3 alkalommal még ellenfele sem volt (tehát egyedül pályázott), 8 alkalommal pedig csak egy további céggel kellett “versenyeznie”. A települések, ahol a kerékpárút- és piac fejlesztéseket, valamint az intézményi energetikai felújításokat elnyerte (vastagon kiemelve azok a települések, amelyek újak a palettán a “moviádos településeken” túl:

Adács, Ecséd, Boldog, Nagyfüged, Nagyréde, Pély, Szűcsi, Tarnaörs, Zaránk. A 13 közbeszerzést tekintve 9 településen a Heves Projekt Kft. volt a lebonyolító cég.

A közbeszerzési adatbázis alapján a cég – amelyik eladdig építőpari közbeszerzéseken soha nem indult – amint betette a lábát Heves megyébe sikert sikerre halmozott – de kizárólag csak ebben a Szabóék által védett környezetben. Feltételezhető a nagyon erős presszió a kistelepülési döntéshozók irányába, hogy ilyen nyilvánvaló képtelenségbe (a semmiből előtűnt volt műsorszolgáltató alkalmazásába) belemenjenek. A képlet tehát ugyanaz, mint a Moviád-Energy Kft.-nél. A hátszelet, a szervezők kilétét mindkét esetben büntetőeljárás keretében lehetne tisztázni.

Az egyik közbeszerzésnél, Szűcsiben – micsoda véletlen – a Moviád-Energy Kft. volt a másik induló, azonban ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy itt tényleges verseny lett volna, sokkal inkább azt, hogy ugyanannak a hálózatnak egy irányított termékéről van szó. Ugyanannak a közbeszerzési lebonyolítónak az alkalmazása mellett, közös pont még az is, hogy a JRM Produkció által elnyert pályázatok ajánlatot végül be nem nyújtó meghívottjai között esetenként feltűnik az MCN IMMO Kft., a Gateway Gépészeti Kft. és a Home Holding Kft., amely cégek pontos szerepéről az előző részben volt szó.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_21212_2019/

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_11636_2019/

Tekintettel arra, hogy jellemző módon a JRM Produkció Kft.-nek általában csak egy ajánlattevővel kellett “megküzdenie” – vagy eggyel sem – a szervezési erőket itt főként azokra a cégekre koncentrálták, akiket ugyan meg kellett hívni a Kbt. 115. §-a feltételének a teljesülése miatt, de feltehetően tudatosították bennük, hogy ajánlatot azért nem kell benyújtaniuk. Meglátásom szerint főleg azért, mert közöttük – a moviádos sztorival szemben – több olyan cég is volt, amelyik komolyabb szereplője az építőipari piacnak, s ajánlatuk esetén veszélybe kerülhetett volna a JRM Produkció Kft. renoméja, illetőleg közbeszerzési nyerése. Ajánlattételre azonban “valami” miatt csak nagyritkán került sor a részükről. Ilyen komolyabb cégnek tekinthető például a Dinett Építőipari Kft. vagy a Fenstherm Kontakt Kft. (Ez utóbbi igazi nagyágyú az összes eddig tárgyalt cég közül, a JRM Produkciós közbeszerzéseknél viszont ajánlattételt egyszer sem nyújtott be.)

https://dinett-kft.webnode.hu/

http://fensthermkontakt.hu/

Túlnyomórészt ez a négy cég volt együttesen az ajánlattételre meghívott:
Best Solution Konstrukt Kft., Kvantum Komplex Kft., Lane ART Construction Kft., KŐFUV Kft.

Kvantum Komplex Kft. Ez egy 2015-ben alakult baranyai cég, nem túl jelentős, 200 millió körüli éves árbevétellel, főtevékenységük vakolás.  honlapjukat nekik sem találni. 2018-ban egy református templomot újítottak fel Túrkevén. Próbálkozott másfelé is (nemcsak Hevesben), ami érdekes, hogy olyan helyeken, ahol a Best Solution Kft. is induló volt. Egy  alkalommal Hevesben (Nagyfügeden) beprópálkoztak, de itt a JRM Produkció ellen eleve nem volt esélyük. A Kvantum Komplex Kft. Karácsondon is megpróbálta, itt azonban a  Lane ART Construction Kft. nyert.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_7986_2018/

Best Solution Konstrukt Kft. már egy nagyobb volumenű cég az előzőnél, a fentebb említett nagyfügedi pályázat elvesztése – ahol a község iskoláját és óvodáját újíthatták volna fel – nagyon lelombozhatta őket, mert a további olyan közbeszerzéseken ahová meghívták őket és a JRM is a pályázók között volt (és természetesen nyert is) ajánlatot a Best Solution Kft. nem nyújtott be. Nyilvánvalóan azonnal rájöttek, hogy mi is az ábra a 3. sz választókerületben. A Best Solution Kft. egyébként többfelé az országban eredményesen indult közbeszerzéseken. Feltételezhető, hogy a hálózat irányítóinak éppen ez a közbeszerzés adhatta az ötletet, hogy a Best Solution Kft.-t és Kvantum Komplex Kft.-t a továbbiakban, mint meghívott, de pályázatot be nem nyújtó cégként vegyék fel a listára. (Öt alkalommal is így, párban szerepeltették őket.)

https://www.felujit.com/

Lane Art Construction Kft.-nek is van honlapja, aszerint biztonságtechnikával és épületgépészeti szereléssel foglalkozik, első ránézésre is jóval komolyabb, dinamikusan (de nem szélsőségesen) fejlődő cégnek tűnik, mint a JRM Produkció Kft. Ehhez képest Hevesben nagy valószínűséggel csak szívességet tett azzal, hogy négy esetben is ő volt a másik ajánlattevő a JRM Kft. által megnyert közbeszerzéseken, további négy esetben pedig csak meghívott volt, ajánlatot azonban nem tett. S, hogy aztán emiatt – hogy használták – jutalmul kaphatta-e a karácsondi 60 milliós energetikai felújítást (ahol a Moviád-Energy Kft. és az MCN IMMO Kft. asszisztált), azt pontosan Szabóék tudhatják.

http://construction.laneart.hu/rolunk/

S ennek a résznek a végére egy igazi kakukktojás. a kvartett negyedik szereplője ugyanis a KŐFUV Kft. egy belföldi és nemzetközi szállítmányozással foglalkozó, 2018-ban 1,8 milliárdos árbevételt elérő társaság. Ez persze nem vetette vissza a hálózat szervezőit attól, hogy öt alkalommal is benyomják meghívottként az irányított közbeszerzési rendszerbe. kérdés, hogy a KŐFUV Kft. vezetői egyáltalán tudtak-e erről, mert én ebben sem vagyok biztos.

https://www.kofuv.hu/

Moviád Energy Kft.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_12771_2018/   Adács

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4923_2019/   Rózsaszentmárton

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6575_2018/   Rózsaszentmárton

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6581_2018/   Nagyút

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6576_2018/   Nagyút

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4922_2019/   Ludas

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_7377_2018/   Ludas

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_3331_2018/  Ludas

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_7433_2018/   Kerekharaszt

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_11361_2018/  Heves

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_15923_2018/  Zagyvaszántó

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6578_2018/  Erk

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_19995_2019/  Ecséd

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_22457_2018/  Lőrinci

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_0576_2019/  Hort

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4141_2019/  Karácsond

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_10347_2019/  Tenk

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_2930_2018/  Tenk

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_16118_2018/  Kóspallag

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14415_2019/Hevesvezekény

MCN IMMO Kft.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6383_2018/  Heves

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_15541_2018/  Kóspallag

JRM Produkció Kft.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14484_2019/  Adács

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_20698_2018/  Ecséd

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_21212_2019/  Boldog

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_21017_2019/  Boldog

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_7986_2018/  Nagyfüged

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_20313_2019/  Nagyréde

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_22203_2019/  Pély

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4254_2020/  Szűcsi

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4255_2020/  Szűcsi

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_2705_2020/  Tarnaörs

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4919_2019/  Tarnaörs

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_11636_2019/  Zaránk

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4924_2019/  Zaránk

Lane ART Construction Kft.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_15562_2019/  Karácsond

Perfect Green House Kft.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_9103_2019/  Tarnaméra

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_10142_2019/  Tarnaszentmiklós

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_9313_2019/  Visznek

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_12577_2018/  Visznek