BEZÁRÁS
ÜGYEK

Munkahely MEGSZÜNTETŐ kormányzati támogatás

MENÜ

Munkahely MEGSZÜNTETŐ kormányzati támogatás

A 21. korrupcióinfót az atlatszo.hu tavalyi cikke (részletek >>) nyomán tett adatkérésünkkel kapcsolatban Szél Bernadettel közösen tartjuk. A bemutatott eset valószínűleg nagyon gyakori módszer, de indokolatlanul keveset beszélünk róla és még ritkább a valódi lebukás.

A nagyon primitív csalás lényege az, hogy munkahelyteremtő támogatást vesz fel egy nagy cég, valódi új munkahelyek azonban nem keletkeznek. Valójában annyi történik, hogy a pénzt egy erre a célra gründolt vagy vásárolt leánycég nyeri az “új” munkahelyek teremtésére. A leánycég tulajdonosa azonos egy nagy anyacégével, aki az anyacégének alkalmazottait elbocsájtja, aztán a pályázatot elnyert leánycégbe pedig azonnal bejelenti. A foglalkoztatási kötelezettség általában nem hosszú, (2 év), utána sokszor vissza is jelentik a “vattákat”.

Az ügyben Szél Bernadett írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihályhoz, majd 2 hónapja közérdekű adatkéréssel fordult a Szabolcsi Kormányhivatalhoz. Ezzel buktatta le a Seszták Mihály miniszter tudtával és talán segítségével is lezajlott csalást.

Az ügy egy NFA-2014-KKV számú, az NGM által elvileg mikro-kis-és középvállalkozások számára kiírt támogatásról szól. A támogatás fejében a vállalkozások vállalják, hogy új munkahelyeket hoznak létre és azokban nagyrészt regisztrált munkanélkülieket alkalmaznak. A 13 milliárdból a legnagyobb összeget a Maxx Pont Kft nyerte meg, amely viszont teljesen egyértelműen a Háda cégcsoporttal átfedésben levő cég (cégtulajdonoson keresztül is). A kormány hivatalos oldala és Seszták Miklós miniszter facebook oldala is elismeri, hogy valójában nem egy kis cégről, hanem a Háda cégcsoportról van szó:

www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/munkaeropiaci-es-kepzesi-allamtitkarsag/hirek/atadtak-a-hada-cegcsoport-valogatocsarnokat-kisvardan

www.facebook.com/Dr-Seszt%C3%A1k-Mikl%C3%B3s-278838930697/photos/?tab=album&album_id=10152077300510698
Szél Bernadett ebben az ügyben kérdéssel fordult Varga Mihályhoz, de a minisztérium szemtelen és cinikus módon lepattintotta (részletek >>). Pedig a cégadatbázis (a Maxx Pont tulajdonosa, Lakatos Roland a Háda1 Kft-nek is tulajdonosa), Seszták facebook bejegyzése és a kormányinfo is bizonyítják, hogy nem egy kis független cégről van szó. Ezután adatkéréssel fordult a megyei Kormányhivatalhoz, ami már egyértelműen lebuktatta a trükköt.

A csalás két dolog miatt volt szükséges:

1) az NFA-2014-KKV kiírást kifejezetten mikro-kis-és középvállalkozások részére írták ki, a Háda viszont nem az (mintegy 700 alkalmazottja van).

Tehát egy nagyvállalat nyerte a kicsiknek szánt pénzből a legtöbbet, méghozzá Seszták asszisztálásával.

2) Ennél sokkal nagyobb baj a bevezetőben említett ócska trükk, amikor a tulajdonos az egyik cégéből elbocsátja az alkalmazottját, hogy a másik cégében egy jó nagyot munkahelyteremtsen és felvegye ugyanazokat az embereket. Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult a Szabolcs -Szatmár-megyei Kormányhivatalhoz, hogy lebuktassuk a trükköt. Sajnos az eredmény egészen megdöbbentő (a válasz csatolva a cikk alján): a pénz feltételeként felvett 115 emberből 72 (!!) a Háda Kft. alkalmazottja volt, ők gyakorlatilag azonnal, 3-12 nap (!!!) “munkanélküliség” után nyertek felvételt a Maxx Pont Kft-hez (akiről mint láttuk, Seszták Miklós is tudja, hogy valójában Háda érdekeltség) A Háda1 Kft-ben viszont a cégadatbázis szerint jelenleg már csak 500 fő dolgozik a 2013-as 900 helyett!!. Az, hogy a Maxx Pont csak egy stróman cég, éppen Seszták és a kormany.hu oldalai ismerik el.

Természetesen költségvetési csalás miatt feljelentést fogunk tenni, hiszen a vállalt 100 új munkahely szerint maximum csak 42 új munkahely létesült, a másik 72 ugyanazt csinálja ugyanannál a cégcsoportnál, mint eddig, csak egy állami pénzből épített új válogatócsarnokban.

Az LMP a munkahelyteremtést kiemelten fontosnak tartja, de valódi és minőségi munkahelyekre van szükség. Ez nem úgy fog megvalósulni, hogy a kormány a barátait megdobja ingyen pénzzel. A valódi minőségi munkahelyteremtéshez három dologra van szükség: rövid távon járulékcsökkentésre, középtávon hozhat eredményt, ha kiszámítható és korrekt gazdaságpolitikát folytat a kormány, hosszú távon elengedhetetlen feltétel a megújult, valóban korszerű oktatás (de az oktatási reform ellopása már egy másik történet…).

A kkv-knak hazai forrásból csak ez a kerete van, és a kormány ennek egy részét is a nagyoknak adja, tovább növelve az aránytalan támogatási gyakorlatot. A nagyvállalatoknak a jövő évi költségvetésben is adnak extra támogatásokat: kétszeresére, 30 milliárd-ra nő a beruházási támogatás és lesz egy új, 15 milliárd-os keret nagyvállalati támogatásra.

Az LMP kikéri az adatokat arról, hogy 2010 óta hány esetben kaptak kisvállalatok gyanúsan sok, több százmilliós támogatásokat a mikro és kkv-nak szánt keretből. Emellett javasoljuk egy olyan feltételrendszer kidolgozását, ami lehetetlenné teszi, hogy egyrészt a tulajdonosi összefonódáson keresztül olyanok jussanak támogatáshoz, akiknek nem is volna rá szüksége, másrészt, hogy a munkahelyteremtés ne munkahelyek megszűnése árán valósuljon meg, papíron.

 

[su_document url=”https://korrupcioinfo.hu/wp-content/uploads/2016/06/háda-adatkérés.pdf”]

A kép jobb sarkába kattintva teljes képernyőn nézhető