BEZÁRÁS
ÜGYEK

Kutatni tudni kell – vagy annyira nem is?

MENÜ

Kutatni tudni kell – vagy annyira nem is?

A Mengyi- (Voldemort)-ügy kapcsán a Miniszterelnökség közleményt adott ki, aminek van egy nagyon fontos beismerő mondata: “Tanultunk az előző rendszer hibáiból: nem engedhetjük meg, hogy a források ne érjenek célba, hogy egyes érdekcsoportok nyerészkedjenek a forráskihelyezés rendszerén”. 

Az eddigi korrupcióinfók, csakúgy mint a mostani is, éppen erről szólnak:

a brüsszeli pénzek “kipörgetése” nem más, mint az uniós pénzek ellopására szakosodott “tanácsadó , pályázatíró cégek” hálózata, akik a minisztériumok által kiírt kamu pályázatok pénzeivel házalnak azzal a feltétellel, hogy a végén ők maguk lesznek a kivitelezők.

Az eddigi Korrupcióinfók többsége TÁMOP-os programokról szólt, mert az oktatásra, egészségügyre, szegények, romák felzárkóztatására szánt pénzek ellopása a leggyomorforgatóbb. Úgy tűnik azonban, hogy nem csak az EMMI által kezelt TÁMOP, hanem az NGM által folyósított GOP (Gazdaságfejlesztési Operatív Program) is rendkívül fertőzött. A heti sajtótájékoztatón a GOP 1.1.1-11 számú Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása fantázianevű programról lesz szó. A program keretében 45 Mrd forintot osztottak szét (részletek >>). A probléma nagy, mert a tudománnyal összefüggő nagyon sok gyanús projektet találtunk gyanús résztvevőkkel és gyanús témákkal, ezek közül most két céget illetve azoknak a “kutatási projekjeit” emeljük ki. Mindkettőnél érthetetlen, hogy az adott profilú (üzleti tanácsadó, pályázatíró cég illetve a számítástechnikai cég) hogyan juthatott a tőlük teljesen távol álló témájú kutatási pénzekhez. A második cég tulajdonosa egyébként a kitiltási botránnyal kapcsolatban bíróság előtt áll.

1 ) Honlapja szerint SEMMILYEN biológiai tudományokkal nem foglalkozik a cég, hanem üzleti tanácsadás, tréningek tartása a profilja. Azonban egyszer csak a cég gondolt egy nagyot és elhatározta, hogy megoldja a rákot. Vagy legalábbis felvesz 304 millió forint brüsszeli pénzt rákkutatás címén.
A dolog több dolog miatt jóval több, mint problémás: mit keres egy üzleti tanácsadó cég a rákkutatásban? A cég honlapja szerint csak üzleti tanácsadással foglalkozik, adatai alapján a cég besorolható a miniszterelnökség által adott kategóriába (uniós pénzek lenyúlására szakosodott cég), pl több “szervezetfejlesztést” végeztek különböző városi önkormányzatoknál úgy, hogy szinte minden esetben a közbeszerzési eljárás elején megbecsült összegért adták a “legjobb “ ajánlatot. Egy esetben pedig rugalmas munkaidő beosztásra oktattak egy piacvezető üzleti tanácsadó céget 30 órában, másfél millió forintért.

Több szakértő (jómagamnak is van ilyen előélete, de az kevés) szerint a projekt extrémen (akár ötszörösen is) túlárazott, azonban az alábbi adatok alapján valószínűleg 2 projektben is felvették ugyanarra a témára.

A témában történt valódi kutatás és publikáció, azonban ezt a cikk végén levő köszönetnyilvánítás és a honlap tanulsága szerint is másik (50 millió forint EUROSTAR) forrásból finanszírozták. A két projekt záróközleménye is is gyakorlatilag ugyanarról számol be:

  • EUROSTAR (50 millió)
  • GOP (300 millió)

A  GOP projekt megvalósítást a Szegedi Egyetemmel és az Avidin Kft-vel együtt végezték. A Laboratórium publikációiban semmilyen utalás nincs arra, hogy ebben a témában dolgoztak volna. Felmerül tehát a gyanúja, hogy ugyanannak a vizsgálatnak a jogán 2X vettek fel pénzt, ráadásul a második esetben 6X annyit.

A Tudomány Egyetem a honlapja szerint három dolgot vásárolt a projekt költségvetéséből összesen 3 millió értékben, EZEK AZONBAN EGYSZERŰEN NEM HASZNÁLHATÓK FEL A HIVATKOZOTT KUTATÁSBAN, teljesen másra való dolgok. Úgy tűnik, hogy a pénz nagyobbik része az üzleti tanácsadó céghez került, a kisebbikből az Egyetem pedig vett valamit, aminek ugyan semmi köze a “projekthez” de legalább használni tudja. Hasonló állítható a másik két beszerzésről is.

Maga a kutatási program egyébként fényévekre áll az alkalmazott kutatástól, a program az alapkutatás legeleje, nagyon kevés reménnyel (saját tudásom és komoly szakértők véleménye szerint is).

2) A másik cég az Advanced Network Technologies. A cég tulajdonosa az a Tábor Viktor, aki a kitiltási botrány egyetlen vádlottja. A cég hardver és szoftver megoldásokat kínál, komoly referenciákkal, ehhez képest összesen 1,8 milliárd támogatást nyert olyan “kutatásokra”, aminek

  • semmi köze a cég profiljához
  • a leírások alapján bár legelsőre tudományosnak tűnnek a pársoros közlemények, kétséges a valódi eredmény.

Az LMP közérdekű adatkérésekkel fog utánajárni, hogy valóban megtörténtek-e a fejlesztések

A számítástechnikai cég többszáz milliókat nyert:

ki

Az, hogy történt-e valódi kutatás, egyelőre nem eldönthető, azonban a részletek mindenképpen felvetik a fenti kérdéseket.

Az összes fenti példában láthattuk, hogy eddig kutatással egyáltalán nem foglalkozó cég nyert komoly pénzt. Partnerként feltüntetnek komoly egyetemeket és cégeket, de érthetetlen, hogy ha ők valóban dolgoztak a témában, miért nem ők vették fel a pénzt. Valószínűbb – mint ezt a “rákkutatásra” adott pénz és a szegedi Egyetem pénzeinek konkrét példája mutatja- hogy a lecsöppenő kis pénzekből próbáltak ők legalább valami hasznosat csinálni