BEZÁRÁS
ÜGYEK

Hova lettek a roma “ösztöndíjak”?

MENÜ

Hova lettek a roma “ösztöndíjak”?

A “Híd a munka világába” programról ma már az Emmi is elismeri, hogy nagy részét ellopták.

Az 5 milliárdos program árnyékában azonban megbújt egy “ÚT a SZAKMAVÁLASZTÁSHOZ” 6 milliárdos roma program. A program fő meghirdetett célja az volt, hogy 7.-8. osztályos roma gyerekek megfelelő iskolai eredmény esetén ösztöndíjat kaphatnak és ösztönző fizetést a velük foglalkozó tanárok (mentorok). A nol.hu már a program elején megírta (részletek >>) a legfontosabb kérdést: a tervezett 10 ezer gyermek és az őket támogató mentorhálózat esetén akkor is csak az összeg fele (mintegy 3 milliárd) fizethető ki, ha minden jelentkezett gyermek kitűnő tanuló lesz.

A program közben lezárult és az LMP közérdekű adatkéréssel fordult a programot végül levezénylő NGM (az időközben megszűnt eredeti konzorciumi partner, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal helyett), a Budapesti Iparkamara, az ORÖ, és az OTKA nevű F.Flórián alapítvány felé, az első kettőtől kaptunk is.

Az eredeti költségvetés (megtekintés) alapján is a 6 MILLIÁRDBÓL CSAK 1 MILLIÁRDOT TERVEZTEK KONKRÉTAN ÖSZTÖNDÍJAKRA!!!, de a végleges eredmény teljesen lehangoló (részletek).

A 6 MILLIÁRD FORINTBÓL CSAK 102 MILLIÓ MENT ÖSZTÖNDÍJRA ÉS 75 MILLIÓ MENTOROK FIZETÉSÉRE

(Az adat 2015 májusi, de a program a 2013/2014 és a 2014/2015 évre szólt, tehát gyakorlatilag végleges. Ezen persze próbál majd az NGM szépíteni azzal, hogy 2015 nyarán konyhai kisegítő tanfolyamokat tartott valakiknek és ezért “megélhetési” támogatásokat adott.)

Ez egy egészen döbbenetes arány, az alábbiakban számos tételt mutatunk be, hogy hogyan költötték el a maradék milliárdokat a roma felzárkóztatásra.

Azonban a sajtótájékoztató legfontosabb üzenete, hogy a következő ciklusban MINDEZT MEGISMÉTELNI készülnek.

Az “Útravaló ösztöndíjprogram” (EFOP -3.1.4-VEKOP/15) felhívása szerint ISMÉT ALKALMAT AD HASONLÓ KAMUTEVÉKENYSÉGEK, TANULMÁNYOK, KÉPZÉSEK KIFIZETÉSÉRE a Türr István Intézet és a KLIK számára (lásd a cikk végén). Lázárék jelenlegi kommunikációs stratégiája az, hogy semmit nem tagadnak, de a szocikra mutogatnak és esküdöznek, hogy minden más lesz. Hát nem.

A már lezajlott “Út a szakmaválasztáshoz” program hemzseg az elképesztő és érthetetlen tételektől.

NGM részéről (részletek) a legdurvább, a program legvégén, annak zárása után újra megnyitott programból az F.Flóriánt támogató ORÖ képviselőkkel mentori szerződés kötése (részletek).

De:

  • Ciceró Kft.
    kommunikációs módszertan: 5 millió Ft
  • RC Creativ Media
    kommunikációs cselekvési terv: 5 millió Ft
  • Sztojkáné Hergovics Györgyi
    ösztöndíj kifizetésére vonatkozó eljárásrend: 1,2 millió Ft
  • WorkForms Kft.
    informatikai szükségletek MAGASSZINTŰ FELMÉRÉSE: 10 millió (ez a KFT egy FOCI LESFIGYELŐ szoftverre büszke)
  • ORCZY FORUM Kft
    irodabérlet: 84 millió Ft
  • FTSPCS Kft.
    Értékelés Hatékonyságvizsgálat: 7 Millió Ft
  • STUDENT ISKOLASZÖVETKEZET
    Diákmunka : 11 millió Ft
  • Lamband Wolf Kft:
    sajtófigyelés: 7 millió Ft
  • Fotfa Kft.
    fotódokumentáció: 4 millió Ft
  • MICROSOFT
    informatikai rendszerfejlesztés: 120 millió Ft
  • Infanto Kft.
    informatikai minőségbiztosítás: 2,5 millió Ft
  • Remíz Kft.
    informatikai minőségbiztosítás: 5 millió F(ilyen Kft nincs is az Optenben)
  • Czetiné Borovszki Rita
    Esélyegyenlőségi-esélyteremtő szakmai módszertani háttér megteremtése , tanácsadás: 6 millió Ft
    Frissítés: Czetiné Borovszki Rita kérésére közzétesszük, hogy elmondása szerint ő a projekt teljes ideje alatt havonta 8 alkalommal megjelent a projektirodában, amikor személyes egyeztetèsen vett részt. Ezen kívül mailen és telefonon kapta az utasításokat. A projekt sikeréhez számos szakmai anyag elkészítésével járult hozzá az aktuálisan felmerülő kérdések tisztázása céljából.

Konzorciumi partnerként a BUDAPESTI IPARKAMARA is el tudott követni hihetetlen pénzszórást az ösztöndíjakra szánt pénzből. A költségvetésük szerint 600 milliót költhettek el ők, ebből 400 milliót “szolgáltatások” címén fizettek ki. Az adatkérésünkre adott válasz itt megtekinthető. A fájl szöveges részében utalnak “iskolalátogatások és üzemlátogatások szervezése”, csoportos “pályaorientációs tanácsadás” szervezésére, ezekre 100, illetve 112 milliót terveztek be, de ennek a közbeszerzési értesítőben nincs nyoma, nem valósult meg, viszont az értesítőben talált és az adatkérés táblázatában feltüntetett néhány tétel is elképesztő.

“Kiszervezett jogi tanácsadásra” 10 milliót, “belső kontrollingra” 10 milliót, “programértékelésre” 10 milliót, Kommunikációt irányító feladatokra 9 milliót, operatív kommunikációs feladatokra 6 milliót, “sima” kommunikációra 10 milliót, Módszertani kézikönyvre 6 milliót, menedzsmentet segítő szolgáltatásra 10 milliót, fizettek magánszemélyeknek illetve cégeknek.

  • 40 oldalas A5 méretű PROSPEKTUSOK 2500 ft/db áron nyomtatva !!! 30 millió részletek >>
  • AZ ELŐBBI PROSPEKTUS MEGÍRÁSA (szakmák bemutatása) ÉS SZERKESZTÉSE 5 millió forint részletek >>
  • Konkrét lopás: elvileg 50X40 gyermeket buszoztattak egy “Szakma sztár” kiállításra. Erre a BKIK szerint a legalkalmasabb a HK-Lavent PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ Kft, Bruttó 20 millióért. Ez 500 forintos km költséggel számolva (nincs annyi) 40000 km buszutat jelent!!, azaz átlagban 1000 km-et tettek meg a kft által üzemeltetett buszok részletek >>
  • kompetenciafelmérés 6000 diáknál 36 millió forintért MELÓ-Diák kft részletek >>

OTKA (Farkas Flórián Oktatási és Továbbképzési központ Alapítvány)

  • “CSALÁDI NAPOK” 12 helyszínen 52 millióért!!! részletek >>
  • Alapítvány központ felújítása 46 millió részletek >>

ROMA MÓDSZERTANI INTÉZMÉNYHÁLÓZAT
2 NAPOS MENTOR SZAKMAI MŰHELY !!! 210 FŐ bruttó 30 Millióért 140 ezer/fő!!! részletek >>

Végül idézet az új “ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAM” felhívásából (részletek >>) a támogatható tevékenységek a TKKI-ban és a KLIK utódjában, ennyi sok címen fogják elkölteni az ösztöndíjakra szánt pénzt. Felháborító pl, hogy az új program ismét tele lesz számítógépes nyilvántartó programokkal, tananyagok és tanulmányok, felmérések és workshopok létrehozásával, miközben ezeket már elvileg az “Út a szakmaválasztáshoz programban” megcsinálták. Nyilvánvaló a kiíró büntetőjogi felelőssége, hiszen olyan támogatható elemekre is ad pénz, ami már elvileg létezik

  • Az Útravaló ösztöndíjprogram Út a középiskolába és Út az érettségihez alprogramjainak teljes körű lebonyolításával összefüggő tevékenységek
  • Ösztöndíj pályázati felhívás elkészítése, megjelentetése az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága egyetértésével tanulók és mentorok számára;
  • Tájékoztató napok rendezése
  • Kiválasztási eljárás lefolytatása (beleértve formai ellenőrzés, hiánypótlás, döntés előkészítés, tartaléklista kezelése);
  • Szerződéskötés az ösztöndíjasokkal és az ösztöndíjak folyósítása (nem KLIK fenntartású intézmények esetében);
  • Mentorlás díjazásával kapcsolatos feladatok ellátása (nem KLIK fenntartású intézmények esetében)
  • Intézményváltással, mentorváltással kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása;
  • Ügyfélszolgálat működtetése;
  • Együttműködés kialakítása és fenntartása a köznevelési intézmények fenntartóival, vezetőivel;
  • Intézményi beszámolók ellenőrzése valamennyi érintett intézmény esetében;
  • Tapasztalatok eredményeinek elemzése, beszámolók készítése;
  • Ösztöndíjhoz kapcsolódó kiválasztáshoz, adatbázisok kialakításához, értékelések lefolytatásához, nyilvántartásához és kifizetéséhez kapcsolódó informatikai rendszer, illetve elektronikus felület előkészítése, (tovább)fejlesztése és üzemeltetése.
  • A program eredményességét és hatékonyságának mérését célzó értékelések, hatásvizsgálatok lefolytatása b. A pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtók felkészítése a rendszer támogatására
  • Képzésfejlesztés, tananyagfejlesztés – akkreditált pedagógusképzés;
  • Képzők képzése (felkészítés a mentorok képzésére);
  • A projekt során a szupervizorok, szaktanácsadók, folyamatos képzése, háttértámogatása;
  • Szakmai műhelyek, programok, workshopok, jó gyakorlatok disszeminációja, tudás és tapasztalat megosztás a szupervizorok és szaktanácsadók számára. c. Az Út a középiskolába, Út az érettségihez és Út a szakmához alprogramokban résztvevők (mentorok) közvetlen támogatása
  • Képzésfejlesztés, tananyagfejlesztés – akkreditált pedagógusképzés, (mentorképzés, ebben szerepel az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez és nyomonkövetéséhez szükséges ismeretek megszerzése);
  • Mentorok felkészítése, képzése, továbbképzése;
  • Szakmai műhelyek, programok, workshopok, jó gyakorlatok disszeminációja, tudás és tapasztalat megosztás a mentorok számára; 11
  • Személyes, rendszeres szaktanácsadás a mentorok számára, a mentorok helyszíni látogatása.
  • Szaktanácsadói és szupervízori tevékenységek biztosítása. d. A programban résztvevő, mentorált tanulók támogatása
  • Mentorált tanulóknak szervezett rendezvények;
  • Tanulóösztönzési rendszer fejlesztése a program hatékonyság-növelésének érdekében.
  • Egyénre szabott fejlesztési tervek elkészítése és nyomonkövetése e. A projekt közvetett szakmai támogatása
  • Mentorálási folyamat szakmai nyomon követési rendszerének fejlesztése, működtetése (beleértve elektronikus egyéni előrehaladási napló keretrendszerének kialakítása);
  • Mentor-tevékenység minőségbiztosítása, monitorozása;
  • Mentorok, szakértők, pedagógusok, intézményvezetők részére tájékoztató/felkészítő konferencia, szakmai fórum, workshop;
  • Tanulók utánkövetési rendszerének kidolgozása a hosszú távú eredmények mérhetőségének érdekében;
  • Portálrendszer létrehozása és működtetése elektronikus tananyag és tudástár, információk, helpdesk, távtanácsadás megvalósítására;
  • Projektkoordináció;
  • Projektkommunikáció (pl.: tájékoztató napok, rendezvények, kisfilmek, interjúk, honlap);
  • Könyvvizsgálat: a projekt befejezésekor kötelező a projektszintű könyvvizsgálat elvégzése, az erről szóló igazolást a záró elszámolás részeként szükséges benyújtani. A KLIK mint konzorciumi partner részéről: Projekt megvalósítás: az Útravaló ösztöndíjprogram lebonyolításával összefüggő tevékenységek:
  • A pályázók tájékoztatásában, tájékoztató napok rendezésében való aktív részvétel;
  • Szerződéskötés a KLIK fenntartású intézmények ösztöndíjasaival és mentoraikkal a TKKI által előkészített döntési lista alapján;
  • Ösztöndíjak folyósítása a KLIK fenntartású intézmények ösztöndíjasai esetében a TKKI által előkészített döntési lista alapján;
  • Mentorálás díjazásával kapcsolatos feladatok ellátása (KLIK fenntartású intézmények esetében)
  • Együttműködés a konzorciumvezetővel a tanulók intézményváltásásakor, mentorváltáskor jelentkező feladatok ellátásában, amennyiben az KLIK fenntartású intézményt érint.
  • Részvétel a program eredményességét és hatékonyságának mérését célzó értékelések, hatásvizsgálatok lefolytatásában
  • Ösztöndíjhoz kapcsolódó kifizetésék lebonyolításához és nyilvántartásához, a beszámolók elkészítéséhez kapcsolódó informatikai rendszer, illetve elektronikus felület előkészítése, (tovább)fejlesztése és üzemeltetése

[su_box title=”Letölthető dokumentumok”]

Költségvetési terv

Végleges eredmény

NGM kifizetések

Iparkamara adatkérés válasz

[/su_box]