BEZÁRÁS
ÜGYEK

Előre megírt ítéletet olvastak fel a bíróságon

MENÜ

Előre megírt ítéletet olvastak fel a bíróságon

A Tanú című film emlékezetes jelenete volt, amikor a bíró véletlenül az előre megírt ítéletet olvasta fel. El sem tudtam képzelni, hogy 2016. febr 9.-én ilyen megtörténhet, pedig a Pécsi Járásbíróságon az Index újságírójával, Spirk Józseffel ennek voltunk a tanúi: egy kilenc órás tárgyalás végén előre megírt ítéletet olvasott fel a bírónő. A lenti videón hallható, ami a 9 órás tárgyalás végét tartalmazza: az egy perces védbeszéd után a bírónő megkérdezi (1:15-nél), hogy a vádlott kíván-e szólni az utolsó szó jogán, majd miután az leült, AZONNAL felolvassa az ítéletet…

Az előzmény az a markolós üldözés, amikor az újságírókkal egy 3 milliárd forint! EU-s pénzből, a Közgép kivitelezésével  létrehozott új hulladéktároló súlyos technológiai hibáját és az abból eredő környezetszennyezést akartuk bemutatni  http://index.hu/belfold/2014/10/03/a_rezsiharctol_a_markolo_sem_ved/

Megúsztuk, de tényleg elég durva helyzet volt és egy dolog nagyon érdekelt: kinek az utasítására történt az incidens. A 2014 szeptemberi markolós üldözés ügyében feljelentést tettem a Bonyhádi Rendőrségen foglalkozás közben elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt.

2015 januárban  kiértesítettek, hogy a nyomozás megállapította, semmi nem történt (elfogadták az elkövető és a tanúk álláspontját, hogy ő csak a sarat takarítgatta az útról…(!) Miután jeleztem, hogy az út porzott és erről az RTL is beszámolt http://rtl.hu/rtlklub/hirek/a-rendorseg-szerint-semmi-sem-tortent, a megyei kapitány megváltoztatta a véleményét és további vizsgálatot rendelt el.  http://index.hu/belfold/2015/01/07/megijedt_a_rendorseg_hogy_kiderult_elsikalnak_a_markolos_uldozest/

A kirendelt szakértő egyértelművé tette, hogy testi épségünk komoly veszélyben volt, ha Spirk József megijed az előtte elfogyó úttól és befékez, a felemelt kanál fejbe csapott volna. Az új vizsgálótiszt közben bekérte a telep dolgozóinak híváslistáját és ez megdöbbentő volt: 16.41 kor érkeztünk a telepre és a következő percekben (16.45-től) a telep dolgozói többször léptek telefonkapcsolatba Horváth István polgármester-képviselővel

Az új nyomozás után a rendőrség vádemelési javaslattal tette tovább a bonyhádi ügyészséghez az aktákat, azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség -még a tanúkat érintő kérdés erejéig sem(!) foglalkozott azzal, hogy miről beszélgettek a telep dolgozói a polgármesterrel.Ezt az ügyész azzal indokolta,hogy  mivel a polgármester közvetlenül nem beszélt az elkövetővel, csak a telep vezetőivel, fel sem merült, mint felbujtó…

Ezután azonban még mindig volt egy esély arra, hogy kiderüljön a felbujtó, ha a bíróságon megijed az elkövető. A foglalkoztatás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés 3 évig terjedő börtönnel sújtható és az ettől való félelmében elmondhatta volna, ki utasította erre a disznóságra.  Azonban az ítélet a lehető legenyhébbre sikerült, az ügyész pénzbüntetést kért, de még azt sem, csak próbára bocsátást kapott a bírótól (!).

Engem a múltkor 30 ezer forintra büntettek, mert a sárgánál nem tudtam megállni és belelógtam a pirosba… A február 9.-i tárgyaláson a Pécsi Járásbróság bírónője álláspontom szerint súlyosan elfogult volt. Az elfogultság objektív jele az előre megírt ítélet illetve a durva eljárásjogi hiba, amivel megakadályozza, hogy a vádismertetésen és a vádlott meghallgatásán sértettként jelen legyünk– a vádismertetés és a vádlott meghallgatása 8.30-kor kezdődött, de minket csak 10 órára rendelt be.. A szubjektív pedig az, ami a hangfelvételen is hallatszik: azzal védi az elkövetőt, hogy “idegállapotba került”, mert egy képviselő bement a szeméttelepre…Gyakorlatilag minket tesz felelőssé. Belegondolni is szomorú, ha történetesen Spirk Joe megijed az elfogyó úttól (mert 20 méter múlva elfogyott) és befékez, majd a markolókanál és az agyam találkoznak – a bírónő azzal mentegette volna az elkövetőt, hogy tulajdonképpen én tehettem róla-minek mentem oda.

Az eset nagyon súlyos, azonban nem állítjuk, hogy a magyar bíróság politikailag elfogult lenne. Azt azonban igen, hogy a Pécsi Járásbíróság egy bírónője meg sem próbálta az elfogulatlanság látszatát kelteni. Amennyiben ez az ügy következmények nélkül marad, az viszont a mai magyar bírói intézményre is komoly árnyékot vet.

Általánosságban pedig elmondjuk, hogy az LMP bevezetné az összes nyílt tárgyaláson hangfelvétel készítését és archiválását.

A jogászok szerint súlyos és durva eljárásjogi hiba volt, hogy a sértett nem lehetett jelen a vádismertetésen és a vádlott  valamint az egyik tanú meghallgatásán (pedig ő volt, aki a polgármesterrel beszélt)

Az egyik kép a behívóm, a másik a tárgyaló falán volt, ez mutatja, hogy minket későbbre hívtak be. Az azonnal felolvasott ítéleten megdöbbent mindenki…