BEZÁRÁS
ÜGYEK

Jelen lét

MENÜ

Jelen lét

EZ AZ ÜGY AZÉRT UNIKUM ÉS RENDKÍVÜL FONTOS, mert mert minden jel szerint tízezer számra hamisítják a jelenléti íveket a LEGSZEGÉNYEBBEK FELEMELÉSRE SZÁNT EU PÉNZEK, az ún EFOPos “rendezvényekhez”, mint a múlt heti sportnap, vagy a rengeteg “képzés” workshop, stb.
Természetesen nagyon ritka, hogy valóban megbukjon, hiszen ak hamisításhoz a legkiszolgáltatottabb embereket szokták felhasználni és aki ilyet tesz, az okiratot hamisít- nem lesz, aki magára valljon.

 Itt viszont csúnyát buktak egy tisztességes önkormányzati képviselő miatt

Közben az is kiderült, hogy a PÉNZ A MENGYI ÜGYBEN IS ÉRINTETT CÉGCSOPORTHOZ KERÜLT (Tótkomlós megbízta a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért alapítványt, az pedig NAPI EGYMILLIÓ FORINTÉRT kiadta a tanácsadást a mengyi féle cégeknek  még egy részlet:  a pénz végül a Mengyi ügyben is érintett céghez kerül :  https://orszagszerte.atlatszo.hu/hadhazy-akos-ismet-kaszalt-a-simonka-kozeli-del-bekesi-ceghalo/

Részletek Zsura Zoltán levelében, általam részben kiegészítve és a csatolt dokumentumokban.

Tisztelt Képviselő Úr!

telefonos beszélgetésünkre hivatkozva megpróbálom röviden összefoglalni, hogy mi történt Tótkomlóson egy EFOP-os pályázat kapcsán. 2019. január második hétvégéjén a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezésében amatőr szlovák színjátszók léptek fel a Természet Házában.
A rendezvényen mintegy 40 fő jelent meg.
A kezdés előtti fél órában két fiatal hölgy jelent meg és aláíró íveket iratot alá mindenkivel.
Aki megkérdezte, annak azt mondták, hogy statisztikához kell.
Többen kifogásolták és meg is jegyezték, – talán nem a szlovákságuk miatt listázzák őket?
FZ mikor tudomást szerzett róla számon kérte az aláírásokat gyűjtő hölgyeket, hogy ki engedélyezte a tevékenységüket.
A hölgyek szabadkozva a vezetőjük nevére hivatkoztak. Ezek voltak a legelső információk.

Az íveket a fent nevezett úr begyűjtötte!!! Három darab volt!

[su_carousel source=”media: 1891,1892″ target=”blank” height=”300″ items=”2″]

Az üggyel kapcsolatos utánjárás eredményeképpen az alábbi információk kerültek elő:
Az aláírásokat az EFOP-1.5.3-16-2017-00062 pályázathoz gyűjtötték.
A rendezvény szervezőjétől erre semmi hozzájárulást nem kértek és nem is kaptak!!
Aki kérdezősködött annak azt mondták statisztikához kell. Az aláírást gyűjtők egyike arra hivatkozott (már nem a rendezvényen), hogy az íveknek bizonyos sorait soha nem töltik ki, azokat a vezetőjük, név szerint Laczóné Hajdú Edit tölti ki Mezőkovácsházán!!! Mezőkovácsháza nincs is a résztvevő települések között!!!

 Az aláíró lapon az alábbi olvasható: Humán Szolgáltatások Fejlesztése a Társadalmi Felzárkóztatás Érdekében EFOP-1.5.3-16-2017-00062

Az ív címsorai nem kerültek kitöltésre:

Tevékenység neve:    üres
Pontos helyszíne:   üres
Pontos ideje és időtartama:   üres

2019. január 31-én testületi ülésen kértem napirend előtti szót, melynek kapcsán kifejtettem minek vagyok a birtokában. A megdöbbenés őszintének tűnt!
Hosszas szócsata indok és ok keresése után megpróbáltam vizsgáló bizottság felállítását kezdeményezni. Nem mintha bármi kétségem lett volna afelől, hogy nem szavazzák meg.

A testületin szó esett arról, hogy másnap tartanak a pályázatokkal kapcsolatos egyeztetés, melyre egyik képviselő társam el is ment. Sok mindent nem tudtunk meg tőle.
Talán csak annyit, hogy a pályázatok bonyolítását kiadták valamilyen vállalkozásnak.

Az ő szavát idézve valamilyen mezőgazdasági cégnek. De ez egy kissé zavaros.  ( H.Á.:  MEGJEGYZÉSEM: EZ SIMONKA ALAPÍTVÁNY https://korrupcioinfo.hu/nesze-semmi-fogd-meg-jol-voldemort-szolgai-bekesben-is/  A CSATOLMÁNYBAN ÉS EGY KORRÁBBI KORINFÓBAN BENNE VAN  BENNE VAN, AHOGY AZ EGÉSZET ÁTJÁTSZOTTÁK EGY PESTI CÉGNEK) :  https://orszagszerte.atlatszo.hu/hadhazy-akos-ismet-kaszalt-a-simonka-kozeli-del-bekesi-ceghalo/

Az viszont elhangzott, hogy az aláírással foglalkozó hölgyeket már ki is rúgták.
Hát itt tartunk, én most egy olyan dokumentum beszerzésén dolgozom, mely az aláírást végző hölgyek egyike a messengeren elnézést kér a rendezvény szervezőjétől és leírja, hogy nekik minden esetben így kellett az íveket kitöltetni, majd ezeket Mezőkovácsházán töltötték tovább. Ez az info egyenlőre csak telefonon került megerősítésre.

Üdvözlettel
Zsura Zoltán független önkormányzati képviselő