BEZÁRÁS
ÜGYEK

Év végi “szigorlat” az alsó tagozatban, azaz “XXI. századi közoktatás”

MENÜ

Év végi “szigorlat” az alsó tagozatban, azaz “XXI. századi közoktatás”

Bevallom, a mostani témaválasztásnál személyes indulatok is motiválnak: kisfiaim (másodikos és ötödikes) év végén minden tantárgyból a teljes évi anyagból dolgozatot írnak – ez az egyetemi szigorlat rendszere, ezt hozta a pedagógiai reform… A másodikos kisfiam meg a mai napon kezdet a 10 feletti (!!!) szorzást. A heti korrupcióinfó tanulsága ismét az, hogy az “oktatási reform” nem szólt másról, csak a brüsszeli pénzek elszórásáról.

Ebből az alkalomból az Educatio Nonprofit Kft.-re és egy projektjére, az – ismét – hangzatos című “XXI. századi közoktatás” projektre hívnám fel a figyelmet.

Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult a projekt részleteiért és nem lepődött meg, amikor döbbenetes tételeket talált. A fantasztikus projekt elméleti alapvetései itt olvashatók.  Az adatigénylésben kapott adatok alapján azonban kijelenthetjük, hogy a 2016. január 1.-én megszüntetett Kft. (az EMMI “háttérintézménye”) beszántása nem más, mint a nyomok eltüntetése. De ezt igyekszünk nem hagyni, az alábbiak miatt:

A 6.9 Mrd forintból az Educatio Nonprofit Kft.-re 2,03 Mrd jutott.

A költségvetés itt található. Ebből látszik, hogy a 2 Mrd-ból 200 millió lazán elment projekt menedzsmentre. A projekt szakmai megvalósításával összefüggő költségek 677 milliót tesznek ki és mintegy 1 Mrd forint különféle “szolgáltatások” formájában magáncégekhez csorog (vagy ömlik) ki. Ezek között a fő résztvevőkkel az Öveges programban is találkozhattam (például: Mentor, Viéta, E-Animations, Paralel Consulting), ahol különösen nagy értékű, bűnszervezetben folytatólag elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

A másik dokumentum tartalmazza a megbízási szerződések listáját.

Az alábbiakban néhány szép példa :

1) A dokumentumból kiderül, program pénzéből 100 millió (!!!) forintért bérelt 2 évre “ügyfélfogadó irodát” a Maros Utca Kft.-től (ez az utca van megadva címnek például ebben >> a közbeszerzési eljárásban. Illetve ugyanez a cím az Opten szerint a Maros Utca Kft telephelye). Az Educatio Nonprofit Kft., az EMMI háttérintézménye által a XXI. századi közoktatás projektből 100 millióért bérelt irodát a Krisztinavárosban

2) A jógyakorlatok is nagy biznisz. A cég általlétrehozott honlap oldalon (link >>) “jógyakorlatokat” gyűjtöttek, ennek annyi a lényege, hogy bárki feltöltheti az ötleteit. Ezek között nyilván vannak értékelhetőek is, de elég komolytalan bejegyzések is, pl:

A lábtenisz sportág megismertetése és fejlesztése az általános iskolákban
Hogyan készítsünk pedagógus etikai kódexet?
A Balaton-régió kulturális élete, különös tekintettel Keszthely környékére

Az, hogy mennyire nem veszik ezt komolyan, a honlap tetején levő felirat is elárulja:

A TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz” kiemelt projekt megvalósítása 2015.08.31-én befejeződött, ezért a 2015.09.01-től feltöltött jógyakorlatok és bevált jó gyakorlatok nem válnak publikussá.
Mondjuk ha ilyen jógyakorlatokat gyárt a “pedagógiai reform”, akkor ezért nem is kár. A buli ott volt a dologban, hogy a feltöltött jógyakorlatokat “el kellett bírálni”, JÓGYAKORLATONKÉNT 126. 000 FT SZAKÉRTŐI DÍJJAL egy magáncégnek. Ezért a pénzért még csak kamu tanulmányt sem kellett írni, hanem csak egy-két oldalnyi javaslatot elolvasni (részletek >>):

2000 óra, 230 jógyakorlat elbírálása, 29 millió Ft (126 ezer/ jógyakorlat), 1 személyes cég! (6 évi tanári fizetés)
Kedves gesztus, hogy a nyilván kamu közbeszerzésre a Római Continual INGATLANHASZNOSÍTÓ céget is meghívták ajánlattételre
3 ) Kreatív tevékenység filmkészítés 25 millió Ft (részletek >>)

4 ) Hírügynökségi szolgáltatás (!!!) 20 millió/20 hó (4 évi tanári fizetés) (részletek >>)

5) 40 millió (egy közepesen menő informatikus 4 évi fizetése) az iskolataska.educatio.hu honlap TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRE (részletek >>)

6) 22 Millió (5 évi tanári fizetés) REFERENCIA INTÉZMÉNYNEK BEJELENTKEZŐ INTÉZMÉNYEK MINŐSÍTÉSÉRE – Viéta Kft. (részletek >>)

7) 32 millió (8 évi tanári fizetés) REFERENCIA INTÉZMÉNYNEK BEJELENTKEZŐ INTÉZMÉNYEK MINŐSÍTÉSÉRE – Paralel Consulting Kft. (részletek >>)

8) Digitális pedagógia nemzetközi trendek és hazai alkalmazás tanulmány Mentor Kft. 22 millió forint 100 oldalra, 200 ezer Ft/oldal (részletek >>)

9) “A MOBILESZKÖZÖKKEL SEGÍTETT TANULÁS (M-LEARNING) MÓDSZEREINEK PEDAGÓGIAI VIZSGÁLATA 72 milllió Ft (14 évnyi tanári fizetés!) – Paralel Consulting (egyik tulajdonosa Londonban bejegyzett cég). A kozbeszerzes.hu-n NINCS NYOMA, vagy közbeszerzés nélkül írták ki, vagy egyszerűen nem tették közzé.

10) “ÚJ PEDAGÓGIAI MÓDSZEREK ÉS PEDAGÓGIAI RENDSZER-ELEMEK KUTATÁSA ÉS FEJLESZTÉSE A DIGITÁLIS ÍRÁSTUDÁS TERÜLETÉN KÜLÖNBÖZŐ KORCSOPORTOK SZÁMÁRA” 172 millió ft – E-Animations Kft. A kozbeszerzes.hu-n NINCS NYOMA, vagy közbeszerzés nélkül adták oda, vagy csak nem tették közzé.

11) Ebből a projektből fizették: 2013-as országos tanévnyitó Catering: 1,8 millió Ft :)). Ebből a pénzből egy komoly lakodalmat meg lehet tartani, nem tudom, mit ettek azon az évnyitón.

 

Dokumentumok: 

[su_document url=”https://korrupcioinfo.hu/wp-content/uploads/2016/06/EDUCATIO2.pdf”]

A kép jobb sarkába kattintva egész képernyőn nézhető

[su_document url=”https://korrupcioinfo.hu/wp-content/uploads/2016/06/EDUCATIO4.pdf”]

A kép jobb sarkába kattintva egész képernyőn nézhető