BEZÁRÁS
ÜGYEK

Boldog boldogtalan

MENÜ

Boldog boldogtalan

Egy olyan információt kellett ellenőriznem, miszerint Boldog István képviselő települések polgármestereit zsarolhatta azzal, hogy akkor kapnak EU pénzeket, ha az általa megadott cégek lesznek a kivitelezők. Az információ szerint pedig azokat a polgármestereket, akik ellenálltak személyükben is zsarolta. Közülük volt, aki feljelentést is tett és emiatt és költségvetési csalás miatt nyomozás is folyik már.

Írásbeli kérdést tettem fel a KNyF-nek és maga Polt válaszolt. (Lent) Azt kérdeztem, hogy VAN-E OLYAN NYOMOZÁS EU PÉNZEKET ÉRINTŐ KORRUPCIÓS ÜGYBEN, AMI TERÜLETILEG A KÓLA -ÉS MELEGGYŰLÖLŐ BOLDOG ISTVÁNT KÖRZETÉT, SZEMÉLYÉBEN PEDIG “VALAMELYIK” ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐT ÉRINTI?

Polt válasza: IGEN, VAN.

Ennél többet persze nem mondott, de azért én tudok többet is.

Az informátor szerint Martfű, Törökszentmiklós , Kengyel és Szajol “lázadtak fel” Mezőtúr, Kunszentmárton, Szelevény, Csépa, Tiszakürt, Cserkeszőlő “hódoltak be”. Akik ellenkeztek, a képviselő konkrétan megzsarolta- egyikük “előre menekülve” tette meg a feljelentést. Az érintett cégek a Profiter, Szalaibau és Akviron kft lehetnek. Ezt alátámasztja, hogy a nyilvános adatbázisok vizsgálatàval nagy valószínűséggel beazonosítható, hogy milyen ügyekben nyomoznak (ha viszont nem pontosan ezekben, akkor ebben is kellene):

A Profiter Machine Kft. pl 2017. májusáig telekommunikációs területen működött, évi 5-10 milliós bevétellel. Ekkor – közvetlenül a TOP-os pályázati nyerések előtt – vette át két nő ( jászberényi testvérpár), Farkas Andrea és testvére. Róluk nem sokat tudni.  2017-ben a bevétel már 343 millió volt, 37 millió nyereséggel. EZT A KORÁBBAN SZÉKESFEHÉRVÁRI MINICÉGET HÍVTÁK MEG AZ ÉRINTETT ÖNKORMÁNYZATOK rendszerint a másik kettővel együtt, ajánlattételre. Az Akviron Kft. egy EGYSZEMÉLYES mérnöki tervező cég, bevétele 2018-ban ugrott évi 100 millióról 500 millióra. ILYEN VÉLETLEN NINCS, EZ CSAK AKKOR LEHETSÉGES? HA VALAKI UTASÍTOTTA AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT BOLDOG KÖRZETÉBEN.

>>> TOP-os közbeszerzések Boldog territóriumában:

>>> Nyertes: Profiter Machine Kft.:

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_2541_2019/  Mezőtúr – belterületi vízrendezés
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14300_2019/  Mezőtúr – Városháza és környéke turisztikai fejlesztése
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_16791_2019/  Kunszentmártoni Ipari Park fejlesztése
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14324_2019/ Kunszentmárton – Zöld Város
www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_21667_2018/
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_21667_2018/ Csépa – földút stabilizáció  (Ez VP-s pályázat volt.) Vesztes: AKVIRON Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_24109_2018/ Kétpó- Történelmi emlékpark fejlesztése  Vesztes: AKVIRON Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_23624_2018/  Cserkeszőlő – dűlőutak stabilizációja  (Ez VP-s pályázat volt.)
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_17939_2018/  Tiszakürt – Községháza energetikai korszerűsítése Vesztes: AKVIRON Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4268_2018/  Szelevény – önkormányzati hivatal korszerűsítése Vesztes: AKVIRON Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4270_2018/  Szelevény – kiállítóterek épületeinek felújítása Vesztes: AKVIRON Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_18604_2017/  Kétpó – általános iskola energetikai korszerűsítése Vesztes: AKVIRON Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14443_2017/  Kétpó – csapadékvíz elvezetés

>>> Nyertes: AKVIRON Kft.

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_5731_2018/  Mezőtúr – városközpont környezetrendezése
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_17201_2018/  Mezőtúr – bölcsőde fejlesztése
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_3564_2018/  Tiszainoka – Önkormányzat épületének energetikai korszerűsítése Vesztes: Profiter Machine Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_3580_2018/  Mesterszállás – Óvoda, iskola és az önkormányzati ép. energetikai felújítása Vesztes: Profiter Machine Kft.
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_15556_2017/  Tiszaföldvár – Hajnóczy Gimnázium korszerűsítése, NFSI volt a kiíró, KEHOP-os forrás

>>> Más nyertesek Mezőtúron:

https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_22555_2018/  Szinten Tartó Szociális szövetkezet :):)
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_7583_2018/
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_17236_2018/
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_3693_2019/
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6608_2019/ Itt a vesztes pályázó a Profiter Machine Kft. volt.

DOKUMENTUMOK:

közérdekű KNYF 2019 09
válasz Polt 2019. 09