BEZÁRÁS
ÜGYEK

Az esélyteremtő programok forrásait is lenyúlták

MENÜ

Az esélyteremtő programok forrásait is lenyúlták

Az LMP úgy látja, kizárólag a pénz elköltése, “lenyúlása” miatt kellett minden egyes járásnak egyenként 13 millió forintért esélyteremtő programot készíttetnie. A párt antikorrupciós szakszóvivője szerint erre utalnak a szinte megegyező programok vagy azok az esetek, amikor a forrásokat “megették”.

Hadházy Ákos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a 2014-ben az államreform program keretében kiírt esélyteremtő programokra szánt források elköltése kapcsán ismertetett szerinte visszaélésre utaló eseteket, azt is megkérdőjelezve, miért kell minden járásban ugyanazt leírni. Szerinte a komlói és a sásdi program szinte teljesen megegyezik, míg a Tamásiban készített programban “egy szó sincs az esélyteremtésről”.

Voltak olyan járások, ahol egyszerűen “megették” az összegeket, Békéscsabán a Csaba Grill Bt., Körmenden a Balaton Borgaléria Kft., míg Gyulán a Délalföldi Wellness egyesület végezte az “alibi” feladatot

– mondta, hozzátéve: Hódmezővásárhelyen a H-event Kft. összesen 200 embert vendégelt meg 10 millió forintból.
Hadházy Ákos arról is beszámolt, hogy az esetek nagy részében egyetlen, általa céghálózatként bemutatott csoport tagjait hívták meg. Közölte: pártja az egyértelműen visszaélésgyanús esetekben feljelentést tesz.

MTI/LMP Sajtó